Az előző évad tartalmából

Tudják mikor posztoltam két egymást követő nap utoljára?

Nem kell megnézni, segítek. Napra pontosan egy éve vágtam neki a (nem is annyira) ismeretlennek, hogy telente északi fényt, nyaranta pedig hófödte tájat láthassak.
Persze mondanom sem kell, egyikből se lett semmi (annál sokkal jobb itt az éghajlat).
De azért kiköltöztem Norvégiába.

De azért ne szaladjunk ennyire előre. Pont egy éve április 29-én indultam útnak autóval Norvégiába, mivel kaptam egy elég jó állásajánlatot. Azért annyira nem ért meglepetésként, hiszen én adtam be ide a jelentkezést, de attól még... Szóval egy éve ilyenkor valahol Ausztriában járattam az autó légkondiját, mert kutya meleg volt. Akárcsak most otthon.
Ráadásul az még egy másik autó volt.

Mivel akkor nagyon szép idő volt Európa-szerte, ezért a hosszabb úton mentem, bóklászva kicsit az osztrák Alpokban. Cserébe másnap 1100 km német autópályát kellett végigunatkozni, de azért ott is akadt érdekesebb momentum.

Miután megérkeztem Norvégiába, az első éjszakát egy hotelben, a következő két hetet pedig egy nyaralóban töltöttem - nagyon taktikusan ki se pakoltam a kocsiból. Szegényem jól megrakva hordott minden nap munkába; na meg mindenfelé másfelé. Ugyanis amikor épp nem a hasamat süttettem a tengerparton, akkor vagy a főnöknő hajóján vitorláztam, vagy bútorokat próbáltam vadászni a leendő albérletembe.
De volt, hogy suttyomban épp az IKEA-t fosztottam ki.
Aztán még egyszer.
Meg még egyszer.
Meg azóta ki tudja hányszor.

Nem mondom, először eléggé mellbevágtak az itteni árak, de ez egyfelől azért volt így, mert még az otthon spórolt pénzemből éltem, másfelől a legdrágább boltba jártam vásárolni.
Nem mintha ezt akkor még tudtam volna.

Szerencsére a munkahelyen nem volt semmi gond, hamar sikerült őket meggyőznöm (értsd: átvernem), hogy megfelelő munkaerő vagyok. Előszőr 50%-ban, majd ősztől 100%-ban rá voltam állítva egy (jól) fizető projektre. Azóta már fenekestől felforgattam azt is, hadd tudják meg, milyen a magyar virtus.

Mivel akkor éppen az tűnt a legsürgősebbnek, ezért elkezdtem berendezni a totál üresen kivett lakást - legalább alap dolgok legyenek benne (hűtő + mikró), hogy bármikor el lehessen adni legénylakásnak. A rendetlenség amúgy is adott volt, mert felcuccoltam a kocsiból. Aztán szép lassan felkutattam a helyi használt bútorokat, meg az IKEA legmélyebb bugyrait; nem fogják elhinni, de mára annyira sikerült berendezni, hogy már egy hatalmas festmény is van a lakásban, ami egyébként már messze az összkomfort felett van, inkább a luxus kategóriában.
Vettem ugyanis bele egy 60 colos TV-t.

Teltek így a mindennapok, tengerparti napfürdőzéssel, projektmunkával, meg költözéssel. Miután az alap dolgokat beszereztem a lakásba, kénytelen voltam más ürügyet találni arra, hogy nagyokat autózhassak a gyönyörű tájban. Először bátortalanul csak a kocsit alakítottam át Google Maps autóvá, hogy a minden nap bejárt utamat a munkába megörökítsem. Aztán elugrottam Stavangerbe, hogy mostmár ország-világ (= bevándorlási hivatal) megtudja, hogy megjöttem. A táj valami fantasztikus arrafelé (is), ha tehetik, nézzék meg egyszer.

Mivel nem akartam a saját megtakarításomon élősködni, és a helyi személyi számom is megérkezett, ezért csináltam egy helyi bankszámlát, hosszú, nehéz és fáradságos úton.
Életemnek azt a 15 percét már sosem kapom vissza...

A következő magánprojekt egy norvég rendszámú autó beszerzése volt, amit többféleképpen is meg lehet(ett volna) oldani. Hosszas tanakodás után végül elvetettem azt az ötletet, hogy lecsavarozok egy rendszámtáblát egy norvég autóról és felteszem a Volvo-mra, mert valószínűleg ezt még a jámbor(nak tűnő) helyi rendőrök is észrevették volna.
A másik autó tulajáról nem is beszélve.
Tapasztalat.

Így végül amellett döntöttem, hogy ne kelljen senkinek rendszám nélkül járnia (ha akkor tudtam volna!), és inkább vettem egy öreg Passat-ot, mert külföldi rendszámú autót max. 3 hónapig lehet norvég lakcímmel használni. És nekem ekkor már az volt.
Mármint norvég lakcímem.
Meg külföldi rendszámom.

Ennek megfelelően júliusban szépen hazakocsikáztam utoljára a Volvo-val; végülis jobban meggondolva az a jó, ha legalább 3-4 havonta autózik az ember 2000 km-t egyben, nem? Előtte persze időszűke miatt villámsebességgel kellett megalkudni, megvenni, kifizetni és elhozni a norvég autót - mindnek megvan a maga története. Aztán még indulás előtt 2 nappal a két autót megfelelő ütemben kilogisztikázni a reptérre/ház elé, hogy hazafelé menet a német autópályán már nyugodtan hallgathassak zenét a Volvo-ban.
A Passatban ugyanerre az élményre még hosszű hónapokat kellett várni...

Otthonról haza (értsd: Mo.-Norvégia) már anyámmal repültem (na jó, nem is, mert repülővel), aki segített ismét kifosztani az IKEA-t; bizony mondom néktek, sokba kerül a svéd lapraszerelt élet. Amikor sötét volt (fél 12 és hajnali 4 között), akkor bútort legóztunk, délelőtt dolgoztam, délután pedig a környéket jártuk. Bár megrendeltem az új hangszórókat a kocsiba, nem kerültek be azelőtt, hogy a barátaim meglátogattak volna augusztusban.
Igaz, még utána nagyon sokáig sem.

Szóval miután meglátogattuk az egyik leghíresebb (és viszonylag közeli) fjordot, megint magamra maradtam a mindennapokkal, meg a hivatalokkal. Volt, hogy akár 10 percet is azzal kellett töltenem, hogy beszerezzek egy nyomtatványt, úgyhogy csak lassan jutottam el az elhatározásig, hogy szétszedjem apró darabokra az autó ajtaját, hogy beszereljem az új hangszórókat.
Aztán még ugyanezt sokszor.

Szeptember vége felé kicsit elbizonytalanodtam, hogy megéri-e mindezt megtennem, mert felszólítottak, hogy az adás-vételi papírokat tegyem rendbe; hivatalosan az enyém is volt az autó, meg nem is. Bár hosszasan (valójában csak hosszú időn keresztül) ping-pongoztunk a kereskedővel, hogy legyen végre valami, végül a dolog sokkal profánabb módon oldódott meg: elvették a rendszámomat, pont amikor apám látogatott meg. Pár nagyon hosszúnak tűnő és nagyon rohangálós nap alatt visszaszereztem (mármint a rendszámot), de volt közben minden, ami szem-szájnak nem ingere - rendszám nélkül autózástól elkezdve reptéri logisztikázáson keresztül a motoros bukáson át a hosszú túlórákig, hogy csak az érdekesebbeket említsem. Ja, és már volt haza egy repjegyem, amikor rendszámom még nem... szerencsével (és némi kitartással) azért sikerült hazarepülni úgy, hogy már a saját autómmal mentem ki a reptérre, amire két nappal az indulás előtt került vissza a rendszám.

Miután leszálttam Norvégiában, a hazaút se volt eseménytelen, bennem legalábbis még élénken él az árokban telefonon rizikózás emléke hajnali 4-kor. Szerencsére ezen is hatalmasat tudtam már másnap derülni - egészen addig, amíg harmadnap ki nem derült, hogy aznap éjjel önfeledten száguldoztam 72-vel a 60-as táblánál, és a rendőröknek erről fantasztikus sajtóanyaga van.
Megvettem tőlük, egy szabad szemmel is jól látható összegért.

Persze ez sem ment ilyen könnyen, még egy 3 napos börtönbüntetést is meglebegtettek, hátha ráharapok. Nem tettem, inkább bemutattam a jogosítványomat, kétszer is aláírtam, hogy én követtem el e rémtettet, és végül kiegyeztünk abban, hogy a befizetett összeg ellenében kölcsönösen békén hagyjuk egymást. Bár mindeközben sikerült fantasztikus őszi fotókat, meg videókat lőni az öcsém segítségével, ráadásul megérkezett a TV-m, meg a rendelt számítógépes cuccaim, azért összességében mégsem sikerült a fentebbi megpróbáltatásokat ellensúlyozniuk.
Az autóhangszórókkal ugyanis még mindig kínlódtam.

Karácsonyig 3 hét alatt ledolgoztam 4-et, hogy legyen túlórám hazamenni, mert az első évben nincs fizetett szabi. Ez van. Viszont több szempontból is jó volt otthon lenni. Legelsősorban azért, mert az ősz folyamán egy közös barátunkon keresztül megismerkedtem egy fantasztikus (magyar) lánnyal (amúgy se nagyon történt semmi ősszel), így januárban már nem egyedül jöttem vissza Norvégiába.

Többek között ennek tudható be (na meg a lustaságnak), hogy 3 hónapig nem adtam magamról életjelet (értsd: posztot), csak a közvetlen kicsi családomnak - dehát ők meg úgyis terjesztik az infót (akaratom ellenére is), mint a bubópestist. Közben itt (immár kettesben) folytattuk a lakás végső berendezését. El kell ismernem, hogy női segítséggel teljesen más: egyfelől sokkal könnyebb, mert a nők tele vannak ötletekkel, másfelől sokkal nehezebb, mert a nők tele vannak ötletekkel.
Férfitársaim fel tudják oldani a látszólagos ellentmondást.

Végül aztán a tervezett húsvéti hazautunk előtt felkészítettem az autót: nem fogják elhinni, de beszereltem végre a hangszórókat a kocsiba! Persze, aki szorgalmasan olvasott, annak ez se volt meglepetés (a többiek meg most se jutottak el idáig), mint ahogy az se, hogy végül a ~3600 km-t nyári gumin tettük meg, az utóbbi nemtudomhányév leghidegebb és leghavasabb európai tavaszán. Szerencsére a hideg ellenére csak meleg helyzetek voltak, valódi problémánk nem akadt, viszont a visszaúton (két otthon végigpörgött hét után) még megnéztük a Legoland-ot is Dániában.
Megérte!

Így mostmár kettesben tengetjük szörnyű napjainkat Norvégiában - esténként sétálunk, túrázunk, társasjátékozunk, vagy nemes egyszerűséggel sorozatot nézünk. Igen, most lehet sajnálni.

Hogy azért most se maradjanak kép nélkül, ezt a héten lőttem. Még a helyiek számára is szokatlan módon itt még csak most van márciusi idő, pedig holnapután már májust írunk... Ennek a tónak a felszínén még ma is úszott egy egybefüggő jégtakaró.
Ha az előbb nem sikerült sajnálni, akkor talán most...

Ez volt röviden az első évad és persze erre az évre is vannak tervek bőven. Ahogy az lenni szokott, az előző évből is csak a vágott verzió került fel, úgyhogy higgyék el, ennél sokkal több minden történt, csak legfeljebb nem mindenki számára érdekes (néha számomra sem). És ha netán a terveink nem jönnének be, akkor is nagyon sok minden fog történni, ebben biztos vagyok - velem valamiért mindig így szokott lenni.
Ha pedig netalán mégsem, akkor legfeljebb északabbra költözünk úgy 2000 km-el.
Egyszer már bejött.

Legoland

Építettek már Lego-ból űrhajót? És sárkányt?

Én kicsi koromban imádtam Lego-ból építkezni. Valójában nem az építés önmagában volt a kihívás, hanem a rendelkezésre álló darabokból összerakni, amit elterveztem. Nemegyszer telt el fél óra azzal, hogy turkáltam a halomban, keresve egy "piros hosszú lapos hatost".

A Lego-t egy dán emberke találta fel (de legalábbis ő szabadalmaztatta), még az előző század elején/közepén. Először fából voltak a darabok, majd mikor elkezdődött az olcsó műanyag korszaka, akkor indult be igazán az üzlet. Meg a gyártás. Először Dániában, legutóbb pedig Magyarországon.

Azóta több élménypark épült a világ körül - természetesen az első Dániában, az eredeti Lego gyár mellett. Ez azért érdekes, mert ez a visszaúton Magyarországról egyébként is nagyjából útba esett és mivel bőven volt idő a komp indulásáig, most láthatnak pár képet (erősen szűrve - tudják, a korhatár miatt) a dán Legoland-ról. Ha valaki gondolkodik abban, hogy felkeresse, a képeken összesen a látnivalónak kb. a huszadrésze szerepel, úgyhogy lazán egész napos a program. Főleg nyáron, amikor sokan vannak, és hosszúak a sorok a hullámvasutakra (meg mindenhova). Nagyjából 5 óra mászkálás alatt készültek, a beugrót leszámítva (másért nem kell fizetni!) mindössze egy megfázásért cserébe.

Ha tehetik, ne április elején menjenek szabadtéri élményparkba.

Egyetlen fényképhez sem nyúlt a Photoshop. És én sem. Na jó, a minőséget jól lerontottam, mert a blogmotor csak így hajlandó ennyit tárolni nekem. Érdemes megnézni a fényképeken az unatkozó dánok által összerakott Lego formációk és a sétálgató emberek méretét. Meglepő lesz, de tényleg.
Ami a legdurvább, hogy ezért embereket fizetnek, hogy egész nap ilyeneket legózzanak össze... ugye, hogy pályát tévesztettem?

Nos, a park hatalmas, úgyhogy most beszéljenek a képek.

Én pedig elhallgatok.

Aztán ha szerencséjük van, abbahagyom a gépelést is.

"Tavaszi" autós mókák

Unják már az autós történeteket?

Nos, én is.
Megnyugtatásul: ez lesz egyelőre az utolsó autós történet. Legalábbis nagyon remélem. Viszont ennek megfelelően hosszú a poszt. Nem kicsit, nagyon. De én is végigszenvedtem, úgyhogy... Na jó, bevallom, azért szoktam néha élvezni is az autós történeteket.
De ez most nem az a mese.

Elöljáróban azért röviden és tömören az utóbbi "sanyarú" időkről. Mivel ez volt a terv eredetileg is, így kivettem két hét szabadságot húsvétkor, amit nagyobbrészt otthon sikerült eltölteni. Mármint Magyarországon. Azért csak nagyobbrészt, mert levonandó belőle az utazás, ami innen haza kocsival két napos.
Meglepő módon vissza is.

Most persze foghatnám erre a dolgot, hogy ezért nem volt időm posztolni. Még igaz is. De mivel a kifogás olyan, mint a vélemény, ezért nem fogom rá. (A vélemény olyan, mint a segglyuk: mindenkinek van, de senki nem kiváncsi a másikéra). A lényeg, hogy a tervezett hazaút előtt fel kellett készíteni az autót a hosszú útra.

Bár ezzel valószínűleg sokan nem értenek egyet, de számomra a legfontosabb egy ~3600 km-es út előtt az, hogy a kocsi akusztikailag fel legyen készítve. Persze, olajszint, folyadékok, ilyesmi is, dehát egyfelől az alap, másfelől nem az a legfontosabb, hanem a zene. Tehát ha kifogy az üzemanyag, akkor hangerővel még azért el lehessen emelkedni a talajtól. Csak mert ott nincs gördülési súrlódás. A légellenállást pedig még az egyetemen is mindig elhanyagoltuk.

Lehet, hogy kicsit lusta is vagyok és nem csak a szerencsém fogyott ki ezekkel az új hangszórókkal, amiket még tavaly nyáron rendeltem a kocsiba. Tudják, hogy mielőbb tudjak zenét hallgatni az autóban is. Bár a járművek alapvetően üzemanyaggal mennek, aki ismer, tudja rólam, hogy én meg alapvetően zenével működök. Valójában attól a pillanattól kezdve, hogy reggel felkelek addig a pillanatig, amíg elalszom (illetve még azután kb. 1 órán át) körülöttem mindig szól a zene. Akár otthon, akár a munkahelyen, akár motoron (ami még mindig nincs), akár az autóban. Na igen, jól látják, a hiba az én készülékemben van volt.

A hangszórókat még tavaly augusztusban beszereztem ugye. Aztán az ajtót szétszedve kiderült, hogy nem kompatibilis a csatlakozója, mert a VW saját csatlakozót használ. A régiről lefűrészelve a VW csatlakozót, így gyártva adaptert nekiduráltam magam a dolognak még egyszer. Az ajtót ismét szétszedve kiderült, ha beszerelem, akkor nem lehet lehúzni teljesen az ablakot, kell egy távtartó adapter. Aztán bő1 hónap várakozás után megérkezett Angliából az E-bay-en rendelt adapter - valószínűleg még én is gyorsabban átúsztam volna vele onnan, pedig lassan úszok. Mindenesetre az ajtó újabb szétszedése után kiderült, hogy az adapter nem jó. Sebaj, amikor karácsonykor otthon voltam, vettem megfelelő adaptert, de igazság szerint ezek után a halálnak volt kedve télen újra szétszedni az ajtót. Gondoltam, tavasszal megyek úgyis haza, télen meg úgyis csak napi 2x15 percet autózok. Persze tévedtem.
Ugyanis nem igazán volt tavasz, amikor hazamentem.

Az indulás március 22 péntek reggelre volt időzítve, ami minden emberi számítás szerint tavasz szokott lenni. Nos, egész márciusban hó volt, meg -10, úgyhogy kicsit már bosszantott a dolog. Legnagyobb megnyugvásomra március 15-én itt is leesett vagy 15 centi hó. Ez azért megnyugtató, mert annyi biztos nem olvad el 22-ig, ráadásul itt még katasztrófahelyzetet se okoz, mert valami fura oknál fogva a helyiek ezen nem lepődnek meg. Még akkor se, ha az utóbbi néhány évben itt lenn délen alig esett télen hó, nemhogy március közepén. De így legalább tudtam, hogy mostmár nincs értelme tovább halogatni a dolgot: a hó elolvadni nem fog, én pedig nem vezetek 3600 km-t zene nélkül. Tehát hóban fogok szerelni. Ez megnyugtató, nem?

Az indulás hetének hétfőjén munka után álltam neki a hangszórónak, olyan 5 körül. Szerencsém volt, mert +2 fok volt, és csak kicsit volt szanaszét fagyva minden. Az ajtó újabb szétszedése után (ez persze már rutinszerű művelet volt eddigre) kiderült (ez is rutinszerű volt már), hogy az új adapter a távtartás, a hangszóró, a csavarok és a kárpit szempontjából már jó, viszont a hátsó lemezzel nem teljesen kompatibilis, mert belelóg az egyik meghajlított részbe. Semmi gond, ezúttal készültem, és a nálam levő reszelővel egy röpke fél óra alatt formára igazítottam az adaptert. Felkészült voltam, mert előző nap a hangszóróhoz is kellett a műanyag adaptert egy icipicit igazítani - csak a rend és a jó hangzás érdekében. Tudják, minden egyes levegőmolekula, amelyik elszökik a rögzítés és a keret között az teljesítményvesztés. Mérnök lévén mindíg optimális hatásfokra törekszem. Főleg ha a hangerőről van szó.
Ezért az illesztést reszelés után még le is szigeteltem.

Cirka 3 óra alatt sikerült szétszedni az ajtót, bereszelni a hangszórót, beszerelni a hangszórót, majd összerakni az ajtót. így csak elsőfokú fagyási sérülések keletkeztek a kezemen, plusz néhány egyéb vérzés a fémalkatrészek gondatlan kezelése miatt. Íme néhány kép, ha valaki szét akarna szedni egy Passat első ajtót.
Nem javaslom egyébként.

Miután összeraktam az ajtót, ki akartam próbálni, hogy szól a cucc. Már nagyon kíváncsi voltam rá, hiszen hónapok óta erre vártam. Szerencsére egy szóban nagyon jól le tudom írni, hogy teljesen átérezzék.
Sehogy.

Lemerült ugyanis az akkumulátor. Bár csak 3 órán át volt nyitva az ajtó, azért az ablakot is le kellett húzni egyszer-kétszer, mert ahogy látják, azt is ki kell venni és visszatenni egy hangszórócserénél (no comment). Ettől még mondjuk nem lett volna szabad lemerülnie. Na jó, valószínűleg az se tett jót neki, hogy télen maximum csak 15 perceket ment, és szinte minden nap -10 fok körül indítózott, így valószínűleg sosem töltött annyit, amennyi fogyott belőle. Na meg persze nem is mai darab. Se az autó, se az akksi.

Semmi gond, gondoltam még csak 8 óra, elsétálok az egyik kollégához, mindössze 10 percnyire lakik, az oda-vissza még -2 fokban is csak 20 perc. De addig legalább végre zsebre tehetem a kezem. Az egyetlen bökkenő, hogy az ablakot csak elektromos emelővel lehet felhúzni - az összeszerelés során utoljára félig lehúzott állapotban kell legyen. 5 perces várakozásokkal mindig összeszedte magát az akksi annyira, hogy 2-3 centivel feljebb menjen az ablak, így cirka 15-20 perc alatt fel tudtam húzni. Magamat is, meg az ablakot is. Majd megnyugodva elballagtam a kollégához. Fél 9-re járt (nem a kolléga, hanem az idő). Mivel minden olyasmit gyűjt, ami még valaha valamire jó lehet, ezért nem meglepő módon akkutöltője is akadt. Elkértem, megköszöntem, elhoztam és visszaballagtam az autómhoz.

Már erősen sötétedett, úgyhogy a telefonom vakujának a fényénél kioperáltam az akksit a kocsiből egy gyenge háromnegyed óra alatt... Egyfelől az ujjaimat már nem nagyon éreztem az időközben fagypont alá süllyedt hőmérsékletben, másfelől ez már rég nem eredeti akkumulátor volt, viszont az előző tulajnak valahogy beletuszkoltak egy 2 mérettel nagyobbat. Gondolom meleg műhelyben állványról hozzáférve jó világításnál némi próbálkozással megtalálták a forgatások és eltolások egy olyan lineáris kombinációját, amivel helyre lehetett tenni. Nem gond, sötétben, fagyott ujjakkal messziról behajolva nekem meg sikerült kivenni.
Igaz, némileg több próbálkozás után.

Az autót bezárni nem lehetett, mert a központi zárnak kell egy minimális töltés valamiért (ami akku hiányában nincs) - valószínűleg hibás a mechanikája, és csak elektromosan tudja behúzni. Szerencsére ez itt azért nem olyan nagy baj, nyugodt szívvel hagytam nyitva a kocsit éjszakára. Újabb 15 perc alatt hazacipeltem az akkumulátort (25-30 kilós lehet), feltöltöttem, majd reggel munka előtt vidáman "elballagtam" vele az autóhoz a csendes március közepi hóesésben erősen remélve, hogy csak lemerült és nem döglött meg. Ezúttal 10 perc alatt sikerült helyre tenni. Az akksit is, meg az önérzetemet is. Pöccre indult is.
Mindkettő.

Kedden este norvég nyelvóra a program, így szerdára terveztem a gumicserét, elvégre csak péntek hajnalban kezdődik a hazaút. Ugyanis még a télen eldöntöttem, hogy mivel húsvétra megyek haza kocsival, és az úgyis tavasszal van, így lecserélem a gumikat, és felteszem a nyárit. Na jó, elsősorban azért, mert a téli gumijaim szöges gumik, és azt Európa elmaradottabb országaiban (Németország, Ausztria, ilyesmi), nagyon-nagyon rossz szemmel nézik. Magyarország miatt azért nem aggódtam, mert ugyan otthon is tilos a szöges gumi, de ott legalább úgyis megbüntet a rendőr valamiért, ha megállít; akkor legalább lett volna oka, és nem kell előszednem a tartalék izzókészletet. Nem mintha lenne. Viszont a német rendőrnek nem akartam magyarázkodni.
Elsősorban azért, mert annyira nem tudok németül.

Kedden már nem havazott, így szerencsére az út nem, csak minden más volt havas, amikor szerdán mindössze 2 óra alatt feldobtam a nyári gumikat. +2 fokban. Sebaj, már úgyis kezdtem hozzászokni. Egyébként pedig még úgysem szereltem havas tájban nyári gumit. És igen, a hátsó lökhárítóról jégcsap lóg.
Csak mondom.

Elvileg csütörtökön is szokott lenni norvég nyelvóra, de most iskolai szünet miatt elmaradt. Mivel kedden a feltöltött akksival ki tudtam próbálni a bal oldali hangszórót (és rendkívül elégedett voltam az eredménnyel), ezért csütörtökön a felszabadult 2 óra alatt beszereltem a jobb oldalit is. Tudják, mindent elő kell készíteni (értsd: bereszelni), ajtót szétszed, hangszórót beszerel, ajtót összerak. Tudják, rutinmunka, bár most a "kiderül" rész elmaradt. Így csütörtök este már csak össze kellett pakolni.

Bár a hazaúton az első nap szinte végig esett a hó, a nyári gumi csak itt-ott okozott kellemetlen perceket a kétszer 1800 km alatt. Például rögtön az első reggelen a kompra felhajtó rámpa elég hosszú, meredek és hókásás volt ahhoz, hogy a nyári gumin egy megállás a lejtőn biztos visszacsúszással járt volna, összetörve pár autót a tömött sorban. De mivel a buzgó imádság hatására nem kellett megállni (ami egyébként felettébb szokatlan), ezért erre nem került sor. Ettől az apróságtól eltekintve szerencsére mind a hazaút, mind a visszaút többnyire eseménytelen (és zeneileg telített!) volt, ami nyári gumin hóban és hidegben szerintem nem rossz teljesítmény. Otthon lenni persze nem volt eseménytelen, de ez már egy másik történet. Mivel egyáltalán nem az érdekesebb, hanem a fárasztóbb fajtából, ezért azt nem is fogom elmesélni.

A visszaútról viszont azt igen, hogy komp Dániából csak este 9.30-kor megy a téli menetrendben. Ami még fontosabb, hogy a tavasziban is. Ez persze önmagában még nem lenne említésre méltó, de így egy kicsit szorosabb első napi vezetéssel (~1100 km) második nap maradt idő (kb 5 óra) Dániában a Legoland-ot megnézni. Tudják, ahol még a kerítés is legóból van (és tényleg!). De erről majd a következő posztban fogok mesélni, mert ez már annyira hosszú, hogy eddig úgysem jutnak el, így nem kell betartanom ezt az ígéretemet se.

Talán még annyit, hogy Norvégiába hajnali fél 1-kor egy Legoland és ~700 km vezetés után visszaérve a legszembetűnőbb az volt, hogy április 7-én még befagyott tavak fogadnak.
Nos, ez egy ilyen hely.
Nekem tetszik!