Kezdjük az egyszerűbbel. Az E111 egy kis kártya, amit az EU összes országában (+ a különc svájciak) elfogadnak. Azt tanúsítja, hogy a rajta megnevezett személy az EU valamelyik tagországában fizeti az TB-t, így ha bármelyik EU-s tagországban (sürgős) kórházi ellátásra szorul (= nem azért ment ki Dániába, hogy ott csináltassa meg a fogait), akkor ellátják, és majd a 2 tagország egészségügyi biztósítója leboltolja egymással a kezelés költségeit, a páciens pedig gyógyultan és ugyanannyi pénzzel utazhat haza.
Nekem az elmúlt 7-8 évben folyamatosan volt E111-em. Eleinte a magyar hatóság még egy A4-es lapon (!) állította ki az igazolást, csak egy előre meghatározott időszakra. Most már otthon is kártya van egy pár éve - eleinte 1, újabban 2 évre állítják ki. Megszerzéséhez személyesen be kell menni a területi, vagy a központi társadalombiztosítóhoz, kitölteni egy raklap (>1) nyomtatványt, végigvárni a sort, türelemmel meghallgatni az ügyintéző napi bajait, majd még több türelemmel megvárni, amíg kipostázzák a kártyát. Csupa móka és kacagás.
Jah, nem.
Tudják hogy megy ez a fagyos északon, a zord halászok és rénszarvas-vadászok országában? A zord északi vadember meglátogatja ezt az oldalt, beírja a norvég személyi számát, eldönti, hogy a gyereknek/asszonynak/kutyának/aranyhalnak is kér-e E111 kártyát és megböki a Bestill gombot. 5 napra rá, hogy ezt én is megtettem, kipostázva a kezemben volt az 5 évre (!) érvényes norvég E111. Gondolták, minek ezzel 2 évente sz@rozni... Na tessék, nem elég hogy vadak, még lusták is.
A bankomnál is kértem új kártyát, mert az előzővel csak terminálon lehet csak belföldön fizetni. Elsőre csak ilyet állíthatnak ki, kell egy pár hónap számlatörténet kártyaváltáshoz. Nos, gondoltam egy pár hónap = 2, úgyhogy besétáltam egyik reggel a bankba, elmondtam, mit szeretnék (az ügyintéző még emlékezett rám, sőt, megkérdezte, hogy megy a meló!), aláírtam egy papírt, majd 10 perccel később már munkába tartottam. A dombornyomott VISA kártyám 5 munkanappal később megjött postán, neten aktiváltam, és kész. A régit még utána héten besétáltam leadni: ez tényleg csak 1 perc volt: elmondtam, miért nem kell, az ügyintéző elvette, majd elköszönt. Kérdeztem, nem vezeti-e ki a rendszerből, mire azt mondta dehogynem, de azt nekem miért kellene végigvárnom? Végülis... csak gondoltam ha már sorbaállni nem kellett, mitől lesz az a jó érzésem, hogy elintéztem valamit? Furák ezek a népek, én mondom.
Az már messziről látszik, hogy ebben a posztban nemigen (igen: nem) lesz tájkép. Nos, beköszöntött az ősz (a kedvenc évszakom), de még nem sárgulnak a fenyőlevelek, úgyhogy még várok kicsit az őszi képekkel. Egyébként pedig rámszóltak, hogy néha kellene posztolni, úgyhogy most elrettentő mennyiségű szöveg lesz. Van. Különben pedig hatalmas dolgok nem történtek, az pedig senkit nem érdekel, hogy vettem ablaktörlőlapátot, mit "főztem" a hétvégén, vagy mikor borotválkoztam utoljára.
Annyira senkit, hogy utóbbiak még engem sem.
Minek kellett nekem új bankkártya? Mivel mostmár néha pénz is marad rajta hó végén (pfuj!), egyik legkényelmesebb szórakozásomnak is tudok hódolni: karosszékből vásárlás, a kedvenc egeremmel, a kedvenc monitoromon. Ráadásul az enyém hintamechanikás is.
Mármint a karosszékem, nem az egér.
Megünneplendő az új kártyát, gyorsan rendeltem vele a neten repjegyet meg hangszórót. Utóbbi nem a repülőre kell, hanem az autóra. A repülő úgysem az enyém, az autó viszont igen, és muszáj volt kicserélni a régit. Ezért:
Nem az első hangszóró, amit szétszedtem, úgyhogy csak simán higgyék el nekem: jobban szól, ha nincs benne az a sok folytonossági hiány. Gyengébbek kedvéért: elszakadva sz@r.
Hosszas tanakodás után rendeltem helyette ezt:
A halálfej szemei ütemre villognak, ami abszolút vagány, és abszolút nem fog látszani a Passat hangszórólemeze mögött. De a dizájnt leszámítva is jó ár/érték arányban van a cucc, úgyhogy múlt szombaton megrendeltem. Mivel volt raktáron, hétfő reggel már kaptam az emailt, hogy mehetek érte.
Tegnapra terveztem, hogy beszerelem. Neki is álltam: az ajtót szétdönteni már rutinfeladat - harmadszor csináltam, mivel a rossz hangszórókat már kivettem egyszer. A szétdöntés nem vicc: még az ablaküveget is ki kell venni, hogy a kárpit alatti lemez is (!) leszerelhető legyen - mindez egy egyszerű hangszórócseréhez. Persze lehet, hogy viccnek szánták, de én nem tudok nevetni a német humoron, ez van. Ráadásul a VW gyártott magának saját elektromos csatlakozót, egybeöntve a műanyag hangszóróházzal, hogy... igazából nem tudom, minek. Nem baj, én is gyártottam: kifűrészeltem a régiből, szépen körbereszeltem, és átforrasztottam normálisra, így már kompatibilis az újjal.
Boldogan megyek beszerelni az új hangszóróimat, ajtó szétdöntve, eső kellemesen szemerkél, ablakot ugye ki kellett venni... és ekkor kiderül, hogy az új hangszóró túl mély, és az elektromos ablakemelő nem tudja tőle teljesen lehúzni az ablakot. Semmi gond, még csak 3 hónapja idegesít a recsegő hang a hangszóróból. Egyesek szerint a zenei stílusom miatt nem lesz különbség az új hangszóróval se, de erre csak azt tudom ajánlani, hogy ne üljenek a kocsimba.
Sőt, akár meg is tilthatnám.
Nem a recsegést.
Sajnos.
Tehát új hangszóró bent, ablak nem megy le, úgyhogy 3 perc múlva új hangszóró újra kint, elkezdem pityeregve (na jó, nem is) visszarakni az ablakot, meg a lemezt, mire beleejtem a 10-es krovát az ajtóba. Kézzel nem érem el, a lemezt újra levenni pedig kell valami speciális szerszám... mi is... ja igen, egy 10-es krova!
Sakk-matt.
Végül, miután jót nevettem a saját bénaságomon, elautóztam a céghez (végülis az ajtó csak belülről volt szétdöntve), kölcsönvettem onnan egy 10-es krovát, hogy azt is beleejtsem az ajtóba, nehogy az enyém untakozzon egyedül. Üveg ki, lemez le, a mentőakció sikeres volt, a beteg meghalt, megvan a saját krovám. Üveg vissza, lemez vissza, kiderül, hogy egy csavart nem találok. Ha még sokszor kell szétszednem/összeraknom az ajtót, a végén már nem lesz benne anyag...
Végül az ajtót sikeresen összeraktam, most egy 2 méteres madzag végén lóg rajta a hangszóró a hátsó ülésen - nehogymár zene nélkül kelljen vezetnem... azért a barbárságnak is vannak határai, csak az emberi hülyeségnek nincsenek (Albert Einstein). Visszasétáltam a lakásba, beültem a kedvenc (hintamechanikás) karosszékembe, és rendeltem az E-Bay-ről hanszóró-adaptert. Velem egy hangszóró ne szórakozzon, mert bekeményítek, mint Chuck Norris. Akinek a hátra-forgó-pörgőrúgása a holdról is látszik, és aki elszámolt végtelenig, meg vissza. Kétszer.
És aki ha hív...
A héten kapok megint fizetést, úgyhogy már egy elég csinos pakkot összeválogattam lapostévé, íróasztalaudió meg pécékellék témakörben. Csak hogy gyakoroljam kicsit a netes vásárlást.
Ha nem felejtem el, majd tudósítok arról is.
Ha elfelejtem, akkor is, csak később.
