Egy bank és más semmi

Nyitottak már bankszámlát külföldön?

A dolog alig bonyolultabb, mint otthon. Sőt, bizonyos szempontból még egyszerűbb is: például nagyon egyszerű kiválasztani a millió bank közül a megfelelőt. Amikor körbekérdeztem, mindenki ajánlott mindenfélét, végül egy egyszerű suhintással átvágtam a gordiuszi csomót: melyik banknak van angol netbankja? Egy maradt a listán ("csak egyetlenegy ... maradhat"). Sokat töprengtem, melyiket is válasszam, de végül sikerült eldönteni.
Egy bank mindenek felett.

Szinte magától lett norvég bankszámlám, ugyanis körülbelül 25 percet vett igénybe a dolog, attól a pillanattól kezdve, hogy beléptem a bankba. Ebből ráadásul 15 percet azzal töltöttünk, hogy az IT helpdeskre vártunk, mert nem akart a rendszer magához térni. A maradék alig több, mint 10 perc alatt nyitottam egy számlát, beállíttattam egy rendszeres utalást és megbeszéltük az összes engem érdeklő részletet - mindezt természetesen angolul. És ami sokkal jobban tetszett, hogy összesen két papírt kellett aláírnom két példányban. Eléggé él még bennem, hogy az OTP-nél általában csak a várakozás 25 perc, és alig tudom hazacipelni a kinyomtatott papírköteget ha mondjuk megváltoztatom a telefonszámom.

Az anyagi oldala sem rossz a dolognak. A számlanyitás, illetve a számlavezetés nem kerül semmibe. Tehát konkrétan 0 koronával nyitottam számlát. Ehhez képest a bank költségére 4 munkanapon belül megkaptam a bankkártyát, a hozzá tartozó PIN kódot (külön levél, nem egy napon), az internetbankhoz tartozó azonosítókat, illetve szintén a netbankhoz egy RSA tokent. Mindezt úgy, hogy még egy árva peták sem volt a számlán. Lehet, hogy túl régóta vagyok túl sokáig voltam OTP ügyfél?

Az azért hozzá tartozik az igazsághoz, hogy nem választhattam számla- és kártyatípust - egyelőre. Kell egy pár havi számlatörténet, hogy ezeket megváltoztathassam. De a jelenlegi állás sem vészes: nincs számlavezetési vagy utalási költség. A kártya árát persze majd később levonják, és minden kártyahasználat (a vásárlás is) ~80 Ft-ba kerül. Az egyetlen igazi hátránya, hogy olyan kártyát kaptam, amit csak Norvégiában tudok használni, külföldön nem. Természetesen pár hónap múlva válthatok  általam  választott kártyatípusra - MasterCard, Visa, VisaElectron, bármi. De komolyan.

Mivel a héten a fantasztikus (nagyon) kezdő norvég nyelvkurzus is véget ért, az élet kezd felvenni egy szokásos napi rutint. Mostmár csak nekem kell felvennem ezt az új ritmust. Az egyetlen hátránya, hogy mostmár mindenki azt hiszi, hogy beszélek norvégul - olyannyira, hogy néha még én is elhiszem. Aztán persze a realitás mindig arcul csap, amikor a "Jó reggelt, hogy vagy?" utáni második mondatot is össze kellene szerkeszteni. Na jó, azért meg szoktam oldani a dolgot: reggel későn megyek be dolgozni, hogy ne fussak össze senkivel.

Még utolsó pénteken (a csütörtöki nagy vizsga után) elment a bevándorló-csoport várost nézni - megmásztuk azt a dombot/sziklát, amire kb. 2 méterről néznek az ablakaim.

Ugyanezt a látképet a városkáról, ahol most éppen lakok, megörökítettem egy másik nap, kevésbé ideális körülmények között. Szerintem a látvány akkor sem volt kevésbé szép.

Hétközben kifejezetten gyönyörű idő volt, úgyhogy egyik nap munka után úgy döntöttem, hogy autózok egyet a tágabb környéken, amolyan kikapcsolódásképpen. Na mit gondolnak, sikerült kikapcsolódni?

Most a következő komolyabb projektemen dolgozok: norvég rendszámos autót kell szereznem, mielőtt hazalátogatok júliusban és hazaviszem hűséges teherhordómat. A norvégok ugyanis kicsit komolyabban veszik a külföldi rendszámos autókat, pedig nem is Szlovákiával szomszédosak.

Norvég lakcímmel rendelkező ember nem használhat 3 hónapnál hosszabb ideig külföldi rendszámú autót, csak bizonyos esetekben. Sajnos nem esek bele - sem a bizonyos esetekbe, se abba a csapdába, hogy a saját autómat itt regisztráltassam: kb. az autó jelenlegi árába kerülne kifizetni minden adót és vámot. Úgyhogy most autót vadászok, a megengedhető árkategóriában. Vagyis olcsót és öreget. A látszat ellenére nem egyszerű a dolog, mert ezt a kategóriát itt viszik, mint a cukrot. Átlagosan kb. 1 hétig vannak fent az autóhirdetések, aztán elkelt. Ráadásul a nyelvet is jó lenne beszélni autóvásárláshoz, mert ugyan a hirdetést még mindegy, mennyi idő alatt fordítom le, de azért beszélni egész más. Úgyhogy már egy hete csak azt az egy mondatot próbálom memorizálni, hogy "mennyit tekertek vissza a kilométerórán?" - hátha zavart keltek vele az Erőben.

Nos, senki nem mondta, hogy könnyű lesz Norvégiába költözni. Jelentem, nem is túl könnyű. De legalább nehéz.

Nézőpont kérdése

Mit gondolnak, mit ábrázol a szobor?

Az egyik helyi parkban találtam, de nem mondom meg, minek látszik az, ami nem kicsit.

Azt hiszem, eddig nem nagyon írtam a dolgok árnyoldalairól, pedig akadnak. Ami engem illet, még mindig egy meglehetősen üres lakásban lakok, nincsenek edényeim, nincs internetem, bankszámlám, és kedvem felsorolni, hogy mi hiányzik még. Fel lehetne ezt úgy is fogni, mint komoly visszalépést, de szerintem ez csak nézőpont kérdése.

Ami viszont a norvégokat illeti, ők sem tökéletesek. Ez engem mondjuk nem ért meglepetésként, de talán akad, aki az eddigi posztokból esetleg téves következtetést vonna le.

Például van bűnözés, mint mindenhol máshol. Igaz, sokkal alacsonyabb, de itt is előfordul, hogy feltörnek egy-egy autót. Az egyik kolléga kocsijából a múltkor 2 laptopot lovasítottak meg; egy sajátot és egy cégeset.

A norvégok is sztrájkolnak: a múlt hét eleje óta e hét szerdáig az állami alkalmazottak nem voltak hajlandóak dolgozni - nagyjából ugyanazért, amiért mindenhol szoktak: fizetésemelésért, munkakörülmények javításáért, ingyen rágóért, ilyesmi. (Ennek azért volt jó oldala is: nem volt elég rendőr, hogy a gyorshajtókat méregesse) Persze, itt magasabb az életszínvonal, de az Ember már csak ilyen: soha semmi nem elég neki. Félreértés ne essék, az Asszony is.

És akkor ott van még a norvég maffia. Nem az olaj, arról nem sokat tudok, hanem a rénszarvas maffia. Komolyan. Na, mindjárt elmagyarázom.
Itt is, akárcsak Svédországban, minden rénszarvas valaki tulajdona. Viszont itt, ha az ember elüt egyet, azt meg kell fizetnie a gazdájának, plusz az állam is fizet valamit. Sajnos nem a gázolónak. Emellett állam bácsi a rénszarvas tulajokat folyamatosan támogatja anyagilag, mindamellett, hogy egy rénszarvasból mindent jó pénzért lehet eladni, még a csontját is. Na jó, talán a beleket nem, de a húsa és a bőre nem olcsó, még norvég mércével sem. Így hát az a néhány család, aki kezében tartja a norvég rénszarvas állományt, nagyon ügyel arra, hogy ez zárt körű rendezvény maradjon. Gondolták volna?

Az emberek pedig - amellett, hogy azért sokkal nyugodtabbak, ugyanolyan emberek, mint bárhol máshol. Hallgattam a családi történeteket (300 lufit fújtunk fel a kollégával a lánya szülinapi zsúrjára) és itt is minden családnak megvan a fekete báránya (néhol egész nyáj), aki lelépett valami fiatal nővel, otthagyta a férjét egy gazdag pasiért, esetleg mindkettő, vagy felváltva. Itt is van, aki nyíltan kimutatja az ellenszenvét, míg más sokkal jobb pókerjátékos, és még nem tudom róla, hogy utál.

Mivel a múlt heti videó minősége kivánnivalót hagy maga után, csináltam pár képet tisztességesebb minőségben, ugyanazon az úton, ahol dolgozni járok. A mostani esős időjárást is fel lehet fogni szörnyűnek, de szerintem meg van a maga szépsége. Nos, a jó hír, hogy ezek a képek HD felbontásúak, a rossz hír, hogy nincs hozzá zene. Úgyhogy keressenek gyorsan maguknak aláfestést.

Összességében azok, akik ezt a gyönyörű vidéket lakják (norvégok + nagyon nagyon kevés bevándorló) ugyanolyan népek, mint bárhol az emberek. Az életszínvonal ugyan magasabb, de például a járművek konkrétan háromszoros árban vannak, lakást pedig itt sem vesznek a fiatalok, esetleg csak 5-10 év munka után, akkor is hitelre, természetesen. Az élelmiszer árakat inkább nem említeném, és adófajtából is akad itt is bőven; lehet, hogy arányaiban nem is sokkal keresek többet itt, mint otthon. Látják, nézőpont kérdése. Viszont az emberek alapvetően sokkal nyugodtabbak, dolgosak, rendkívül segítőkészek, szeretik a természetet (ezt persze lehet is) és meglepő módon nagyon jó humorérzékük van.
Na jó, tisztelet a kivételnek.


Az elmúlt pár hétben dolgoztam egy árajánlaton egy olajipari beszállítónak. Amint kiderült, hogy megkötik a keretmegállapodást, rögtön jégkrémezéssel ünnepelte az egész cég. Itt mindent jégkrémezéssel ünnepelnek, biztos azért, mert olyan nehéz jeget csinálni errefelé. Szerintem saját magukat győzködik arról, hogy annyira nincs hideg, hogy jégkrémet kell enni. Azt mondjuk el kell ismerni, hogy időnként ebben igazuk is van.


A projekt persze nem indult el. Valaki, aki elég magasan van a táplálékláncban ahhoz, hogy aláírja a kezdést, még be akar szerezni másik ajánlatokat is. Ezek szerint a miénk volt az egyetlen; pedig már éppen kezdtem büszke lenni magamra, hogy milyen jól összeraktam. Van ez így.


Végül itt a szobor pár lépéssel arrébról. Nos, nézőpont kérdése.

Munkába menet

Jártak már a Lágymányosi hídon?

Én minden nap arra szoktam volt járni - reggel munkába, este haza. Motorral 15 perc, autóval teljesen kiszámíthatatlan. Maga az út abszolút lenyűgöző, fantasztikus a kilátás a Mester utca és a körút sarkán: beton, beton, még több beton és rengeteg autó. Na és a bűz... Szinte hiányzik.
De csak szinte.

A héten elhoztam egy használt szekrényt. Úgy érzem, megcsináltam az első rossz boltomat. Először is, nem olyan a színe, mint a képen, nagyon ügyesen fényképezték. Aztán az üvegszekrény világítása házi barkács, inkább nem is jellemezném, még lesz vele dolgom elég, és akkor valaki csuklani fog. Végül az ára a neten 400 korona volt, de ők váltig állították, hogy márpedig 500-ért tették fel. Kinyomtatva nem volt, norvégul meg még nem tudok jól vitatkozni. Viszont mostmár van motivációm megtanulni.

Tegnap megszivattam magam. Délelőtt rávettem magam, hogy elmosogassak. Aki ismer, az tudja, hogy ez szökőévente szokott velem előfordulni, és most is megbosszulta magát. Előblíteni ugyanis már nem sikerült, mert nem jött víz a csapból. ("Víz van a csapban. Nem viccelek, a csapban víz van! De nem jön ki az istennek' se!" - türelmetlenebbeknek 5:34) Semmi gond, új ház, biztos vizet szerelnek valamelyik lakásban. Estére már kezdett gyanús lenni a dolog, meg különben is csak egy WC-tartálynyi "lehetőségem" volt. Az meg már délután elfogyott. Mármint a lehetőség. Na meg a víz a tartályból.

Este aztán egy jó fél óra keresgélés és töprengés után már épp kezdtem feladni, mivel se főcsapot nem találtam, se más nyomós okot, hogy miért ne legyen vizem. A főcsap valószínűleg a pincében lehet, de oda nincs kulcsom. Végül a mosogatós alatt, a tűzoltó készülék mögött találtam egy kicsi fehér dobozt egy pirosan világító LED-el. Alapvetően szeretem a LED-eket, de pirosat csak akkor lássak, ha gond van. Na persze, most volt.

Végül empirikus módszerrel kiderítettem, hogy egy érzékelő van a túlfolyóban, a kicsi fehér doboz pedig rádiós jeladó lehet. A hátulján találtam egy gombot, azt megnyomva a LED zöldre, a WC-tartály pedig feltöltős üzemmódra állt át. Bizonyára lett volna egyszerűbb mószer is megtudni hogy működik, de én szétszedtem mindent, amit lehetett. Biztos, ami biztos.

Szóval a Lágymányosi (pillanatnyilag éppen Rákóczi) híd. Motorral háztól munkahelyig 15 perc, autóval szörnyű. De miért érdekes ez? És főleg kinek? Nos, az út itt is 15 perc a munkahelyemre, de autóval, és egy kicsit más stílusban.

A videóért, amit már rég megígértem, sokszorosan bocsánatot kérek:
- a vágásért, mert ki nézne végig 15 perc autókázást? Különben is ilyen hosszú a zene
- a reggeli csúcsforgalomért, ugyanis Norvégia legforgalmasabb (és valójában egyetlen) főútján jutok be a munkahelyemre
- a jól kereshető címért, mert csak így nem törli le a YouTube
- és végül a minőségért, mert a fényképezőgépem az autó tetejére szigszalagozva (s.k.) ennyit tud

A címre, vagy a YouTube feliratra kattintva meg lehet nézni nagyobban is.

Ígérem, jövő nyáron felveszem az utat HD sisakkamerával az addigra saját norvég rendszámú motoromról. Már csak be kell szereznem ezeket. Azért remélem a minőség ellenére is átjön, hogy szinte hiányzik a Lágymányosi híd.
De csak szinte.