2013. augusztus 18., vasárnap

Preikestolen 2.

Azt hitték, összesen annyi kép készült azon a kiránduláson?

Nyilvánvalóan nem. Egyrészt sokkal, de sokkal több készült már csak a hegymászásról is, másfelől a sziklaplatón is. Viszont mindegyik nagyjából ugyanazt ábrázolja: rengeteg ember a hőségben leesett állal bámul. Szerencsére nem minket, hanem a tájat.

A lényeg a lényeg. Ugyanis nem somfordáltunk haza hulla fáradtan a 3 órás mászás után (1.5 óra fel, majdnem ugyanannyi le), mint a legtöbb turista, hanem úgy dönöttünk, hogy megnézzük a helyet alulról is. Ez viszont csak egyetlen helyről lehetséges.
Hajóról.


Amint látják, a hajóút (A-ból B-be, de most komolyan) hátránya, hogy Forsand-tól, így a kocsitól is kb. 40 km-re ér véget. Azért lássuk be, hogy ez úszva már teljesítmény. Főleg hegymászás után. Az erre az esetre érvényes spanyol viasz persze az volt, hogy akkor komppal menjünk, így az autó is ott lesz, ahol mi.
Ami nem hátrány.

Az apró bökkenő csak az volt, hogy a kompra előre lehet (kell!) foglalni jegyet, de mi nem mertünk, mondván, hátha nem fejezzük be addig a csúcshódítást. Szerencsénk is volt, gyorsak is voltunk, be is fejeztük. Mivel a nem egyértelmű menterend szerint is hamar értünk Forsand-ba, egy kicsit lábat áztattunk a fjord vizében a melegre valamint a heveny talp- és vádlifájdalomra való tekintettel. Aztán megjött a komp.

Maradjunk annyiban, hogy a komp nem volt nagy. Eredetileg Lauvvika-ból indul, de csak ezért nem akartunk oda visszakompolni, ha egyszer úgyis megáll Forsand-ban is. Csakhogy, mint kiderült, Forsand-ban nincsen jegypénztár, tehát jegyet venni/foglalni előre nem lehet. Azt csak Lauvvikában lehet. Nos, ilyenkor annak van elsőbbsége, aki vagy foglalt előre helyet (nagyon okosan), vagy már a kompon van. A többiek - így mi is - pedig érkezési sorrendben, amíg meg nem telik a komp. Ekkor derült ki, hogy mégsem értünk túl hamar Forsand-ba.
Ugyanis mi voltunk a legutolsók, akiket még felengedtek.

Kompra szinte mindenki biztosan állt már fel. Nem nagy ügy, szépen felgurul az ember a kocsival, aztán a túlparton pedig szépen le. Általában. Ez a komp a 40 km-t egy jó fél óra alatt tette meg, tehát nem volt lassú. Viszont valószínűleg pont ezért nem a szokásos komp formájú komp volt, hanem mintha egy hajó lett volna komppá átalakítva: ugyanott kellett beállni, mint ki. Ezért a kompra mindenkinek tolatva kellett felállni. És mivel túljelentkezés volt, ezért nagyon szorosan...


A kép csalóka, higgyék el, nem minden ajtón lehetett kiszállni. Na és persze volt, akinek csak segítséggel sikerült feltolatni. Itt a segítség nem a mutogatást jelenti, az alap volt a személyzettől, hanem volt, akinél megunták a hosszú mutogatás alatt motorbőgéssel és kormány- és szemforgatással megtett 0 tolatott métert, odamentek a vezető oldali ablakhoz, benyúltak rajta és egyszerűen a megfelelő szögbe elforgatták a kormányt. Fura egy látvány volt.

Node innentől viszont beszéljenek a képek! Lysefjorden a vízről, Preikestolen alulról, fjord közelről, víz hajóról. Kinek mi tetszik.
Figyelem! Nagyon sok kép következik; csak akkor kezdjék el, ha nem éreznek még semmilyen photoshop-csömörre utaló jelet!




Ilyen a híd, ami átvisz a fjord legkeskenyebb részén Forsand-ba. Hát nem egy Lágymányosi híd.
De nem is Rákóczi.


És ilyen a Preikestolen alulról. A második képen pirossal bejelöltem, mekkora egy ember, ha kiáll a szélére. Ne aggódjanak, ha nem látják, mert csak 3 pixel magas, így csak a legnagyobb nagyításnál látszik.


Aztán persze hajóztunk tovább a komppal a fjord vizén.


Útközben láttunk egy-két vitorlást, de ezt azért kiemelném. Ez az egyetlen kép, amihez hozzányúltam és normalizáltam a színeit, mert ez már tényleg túlságosan világos volt. A többit hagytam úgy, ahogy a gépek megbirkóztak a tiszta ég és csillogó víz által visszavert napfénnyel.


Ahogy halad a fjord vége felé a komp, akad egy-két eldugott "falu". Nem baj, ha nem látnak utakat, mert nincsenek. Ezek a falvak/házak csak hajóval közelíthetők meg.


Ha azt hiszik, hogy a fjord vize rettentő hideg - nos, akkor nem tévednek nagyot. Ez persze a helyieket cseppet sem zavarja.


Tovább haladva a fjord vége felé persze kismillió fénykép készült még, így rettentő nehéz volt választani közülük. Érdemes a fákat venni alapul az arányok megbecsléséhez. Nagy rakás kép következik, komment nélkül.
Illetve egy apró komment mégis: itt nincsenek törpefenyők. Azok a fák rendesen 4-5 méter magasak...







Igen, a víznek valóban ilyen színe van, ezért nem nyúltam a többi fotó színeihez, még ha egyébként túl világosak is. A fjord neve (Lysefjord) egyébként szabad fordításban Fényfjord-ot jelent. Nos, amint látják, nem ok nélkül.
Itt már egyre közeledtünk a fjord végéhez, és az ott található, már úton is megközelíthető faluhoz: Lysebotn-hoz.




Mint minden jónak, így a hajó(út)nak is vége szakadt, ahogy kikötöttünk Lysebotn-ban. Ezután egy teljesen autentikus szerpentinen kell felkapaszkodni autóval a tengerszintről olyan 600 méter magasságába, majdnem 30 hajtűkanyaron át. Nézzék meg a térképen (B pont), érdemes. Sajnos a szerpentint benőtte a növényzet, így nem lehetett igazi lenéző fotót csinálni.
Mármint nem másokat lenéző, hanem völgybenéző.
A következő fotók már közvetlen a szerpentin utáni részről készültek, de még itt is felfelé kapaszkodik az út.



A fjordnak ezen az oldalán egész más típusú a növényzet: nincs.
Na jó, van fű, meg egy-két virág, de már a bokor szintet se üti meg semmi, fák meg végképp nincsenek. Ez ilyen volt vagy 30 km-en keresztül, és csak utána jelentek meg az első bokrok.
Úgy értem, az út mentén.

 


Itt már eléggé esteledett (lehetett vagy 8 óra) és elég fáradtak voltunk, így már csak a kocsiból kattintgattunk, úgyhogy bocs a korlátolt képekért. Persze nem egérrel kattintgattunk, hanem fényképezőgéppel, telefonnal, meg ami éppen abba a kezünkbe akadt, amivel nem a leesett állunkat támasztottuk fel.
Ez a rész végig olyan 700 és 900 méter között van, úgy emlékszem néhol 900 fölé is megy, de az ezret már nem éri el. Mármint a tengerszint fölött.
Ha alatta lenne, nem így nézne ki.


Említettem már, hogy itt mindenféle magasságon vannak tavak? Nem?
Nos, képzeljék, itt mindenféle magasságon vannak tavak.
De tényleg.



2013. augusztus 4., vasárnap

Preikestolen

Szeretnek barkochbázni?

Persze aki tudja a választ, az kiesett. (Nem az előző kérdésre!) Személy? Nem. Állat? Nem. Tárgy? Nem. Fogalom? Nem. Hely? Igen. A Földön van? Igen. Amerikában? Nem. Nem unom még? De.
Na jó, segítek. Európa, Norvégia, fjord, sziklacsúcs. Állat. Ja nem, hely. Illetve túra. Nem rövid.
Hosszú.

Persze ez relatív, de majd elmagyarázom. Ez alkalommal a posztban egy túraútvonal leírását találják. A hely szépsége lélegzetelállító. A túra nehézsége közepes fölötti. A gyakorlati haszna semmi.
Mármint a leírásnak.

Ugyanis aki még nem volt ott és ezt olvassa magyarul, az feltehetően több, mint 2000 km-ről olvassa. Aki pedig már volt itt - nos, az úgyis az elenyésző kisebbség. A szerencsésebbek olyan évszakban, amikor ez meglátogatható. A kevésbé szerencsések egy másik évszakban, amikor másféle szépsége van a tájnak. Mindenesetre a szokásosra készüljenek: 3 napi hideg élelem, sok folyadék, kitartás.
A túrázók is és az olvasók is.

Még a Norvég adózási útmutató a pofonegyszerű és átlátható söralátét- (és adó-)bevallásban elkényeztett magyar bevándorlóknak munkacímű poszthoz (a végleges címe az unalmas Adózzunk okosan lett) érkezett egy hozzászólás, miszerint túl sok a szöveg és túl kevés a kép. Ráadásul az is ritkán. A szöveg is, a kép meg méginkább. Vagyis mindkettő ritka, csak a kép még ritkább. Tehát a szöveg ritkán van és sok, de akkor legalább unalmas. Kép meg olyan régen volt, hogy akkor is alig. Vagy valami ilyesmi.

A hozzászóló persze ennél sokkal diplomatikusabb volt, de értem én a finom célzást. Na jó, más forrásokból is hasonló kívánságok érkeztek, úgyhogy hiánypótló fényképözön következik. Megtekintését csak szélessávon és széles képernyőn ajánljuk, bármilyen korosztálynak. A tériszonyosoknak javasolt csak félszemmel nézni a képeket, a másikkal valami stabil, ismert pontra fixálni. Kancsalok előnyben.

A Preikestolen szó szerinti fordításban Prédikálószék-et jelent. Nem szó szerint véve is meglepően sok a hasonlóság a Visegrádi-hegységben található azonos nevű hellyel. Önigazolásképpen felsorolom a hasonlóságokat:
- mindkettő egy kedvelt hegyvidéki kirándulóhely
- mindkettőhöz kalandos út vezet fel (Visegrádon a Rám-szakadék)
- mindkettőről szép a kilátás
- mindkettő nagyjából 600 méter magas
Ugyanígy önigazolásképpen nem sorolom fel a különbségeket.
Úgyis ki fognak derülni.

A norvég Prédikálószék (ismertebb, helyi nevén Preikestolen) itt található és így lehet odajutni.
Innen.



Amint látják, a szikla egy fjord partján található. A fjord az jó közelítéssel tengerszinten van, a szikla pedig - ahogy írtam is - kicsit több, mint 600 méter magas - függőleges sziklafal.

Először persze oda kell jutni, ami innen durván 200 km. Sokat kell menni autóval és egy keveset komppal. Az autóút is nagyon szép, de arról már általánosságban posztoltam képeket. A fjord, aminek a túlpartjára kell átkompolni (Lauvvika-Oanes viszonylat), így néz ki a vízről nézve. Na jó, a kompról nézve.



Amint látják, az élet nehéz... a kompút pedig 10 perc. Ezután Oanes-ből még el kell autózni a hegylábhoz, amit nemes egyszerűséggel Preikestolen Fjellstue-nek hívnak. Nem bonyolult, de szerencsére nem is lényeges: minden ki van táblázva. 3 hatalmas parkoló fogadja a látogatókat - nem viccelek, tényleg óriásiak. A képen csak nagyjából a fele látszik az egyiknek.
Na jó, de ez helyi viszonylatban óriási.


A legfelső parkoló 270 méteren van, onnan kell felmászni 604-re, 4  km alatt. Első hallásra nem tűnik nehéznek.
Első mászásra igen.


Az első fél km elég gyorsan emelkedik, és elég rögös. De a kilátás már az első platóról kárpótol.
Nem, nem mi vagyunk a képen (egyiken sem, ne keressenek).
Viszont nagyon-nagyon sokan voltak, ahogy az már napos időben ott lenni szokott.




Innen persze tovább fel, ilyesmi "ösvényen". Na jó, inkább csak a kritikus helyeken rögzített kövekről van szó, ne az otthoni piros háromszöges erdei "tanösvényre" gondoljanak, elvégre ez túraútvonal, nem pirosszőnyeges estélyi rendezvény! Ha az ember túrázni megy, igenis küzdjön meg a heggyel! Hiába, a norvégok nem szarral gurítanak...


Persze ahogy egyre feljebb és feljebb jut az ember, egyre jobban elfárad. És szomjas lesz. De legalább ilyen látvány fogadja.


Aztán persze amikor az ember már úgy érzi, hogy egy jó óra kitartó kövekről kövekre ugrálós mászás már teljesen kikészítette a 22 fokban (ami - nem viccelek - legalább 28-nak érződik), akkor jön a meglepetés: a következő szakasz lejjebb ereszkedik 50 métert, hogy utána ismét felfelé vigyen az út. Semmi baj, ezért az eldobott 50 méterért csak vért kellett izzadni.


Az egyetlen (?) pozitívum (mivan?) az, hogy itt - olyan 480 m magasságában - van egy-két tó, ahol fel lehet kicsit frissülni. A fáradtak megpihennek, a bátrabbak úsznak is, akik sietnek, azok nem. A többit nem tudom.


A tavak egy kisebb plató elején helyezkednek el, ez egy könnyedebb rész az utolsó mászás előtt.


Az utolsó mászós részen már vannak lánccal biztosított részek, de cserébe a kilátás (és a szakadék) is sokkal ütősebb.



Aztán persze felér az ember a saját izzadságában fürödve a szikla közelébe és azt hiszi, hogy ez már AZ.


Pedig nem, innen még van egy kicsi felfelé.




Aztán persze a kitartóak feljutnak a kis sziklaplatóra. A kitartóak és fáradtak megpihennek, a kitartóak, fáradtak és lenyűgözöttek százszámra készítik a képeket, a kitartóak, fáradtak, lenyűgözöttek és bátrak/merészek pedig kiülnek a sziklafal szélére, és a 600 méteres mélységbe lógatják a lábukat. A többiek örülnek, hogy élnek és napoznak a sziklaplatón.
Korlát nincs, hőség van. Meg képözön.


Ez a szilafal hasonló ütemben folytatódik még lefelé úgy 580 méteren keresztül...






A szemközti, egy ici-picivel még magasabb sziklafal. Csak úgy.



Akik még nem izzadták ki a belső szerveiket is, vagy nem volt elég nekik 1.5-3 órás mászás felfelé (a keskeny ösvény miatt a többi túrázótól függően), esetleg egyszerűen csak különcködni akarnak, azok a Preikestolen-nek nevezett kisebb sziklaplató mögötti, kb. 30 méterrel magasabb csúcsra másznak fel. Ez már nem olyan veszélyes, hiszen ha leesnek, akkor csak 30 métert zuhannak, ráadásul emberek közé.
Unalmas. Éppen ezért mi oda már nem másztunk fel.


Ha kifog az ember egy nyugdíjas csoportot, akkor 3, egyébként 1.5-2 órás túra felfelé. A végén lehet lábat lógatni, fényképezkedni és aggódni, hogy egy erősebb széllökés, vagy egy figyelmetlen turista letaszít. Lehet főni a napon (jó időben), vagy bőrig ázni (a tóban fürödve). Igazából szinte bármit lehet, elvégre ez Norvégia. Ha tehát valaki ezek után (vagy éppen ennek köszönheően) sem érez kedvet felmászni oda - nos, az tegye azt, amit a föld nélküli paraszt.
Vessen magára.