Mikor is írtam utoljára?
Ez a kérdés is költői, mint az összes eddigi, nehogy elkezdjenek leveleket küldeni a válasszal! Ha nagyon kíváncsi lennék, megnézném a pontos dátumot, de nem vagyok.
Mármint kíváncsi.
Se.
Az viszont feltűnt, hogy már megint többen rágták a fülemet, hogy nem lesz ez így jó. Nos, igazuk volt, tényleg nem lett jó. Ráadásul nem is posztoltam már egy ideje. Nademostaztán, büntetésből lesz mit olvasniuk, elrettentő mennyiségű (és minőségű) lesz ma a szöveg! Még kép se lesz, hogy kisebbnek tűnjön a poszt. De szerintem érdemes elolvasni, főleg munkahelyen - a melónál mindenképpen jobb a sztori.
Határozottan pörgős volt az elmúlt időszak, úgyhogy vagy szemezgetek, vagy nem egyszerre írok meg mindent, nehogy elkopjon a billentyűzetem. Igaz, az ékezeteket úgyis csak ilyenkor használom rajta - érződik is, be is vannak rozsdásodva. Tehát A Terv a következő: innentől minden héten posztolok - csak az elmúlt 3 hétből van annyi termés, hogy hetekig elég lesz. Na persze, nem először ez a terv, és nem először fog megbukni. De legalább jól hangzik.
Úgy illene, hogy az elején kezdem, de Ádámot ismerik, Éváról meg még én se merek beszélni. (Nagggyon durva a csaj!) Ellenben akkor az még megvan, hogy voltak gondok az autó papírjaival? Nos, örömmel jelentem, hogy a gondok megoldódtak! Sokkal visszafogottabb örömmel pedig elmesélem, hogyan.
Kivételesen szép csütörtök délután volt - hetek óta tartó eső után kisütött a nap, tökéletes egy délutáni kirándulásra. Éppen apám vendégeskedett nálam, és már nagyon vártuk, hogy legyen egy kis tisztességes időjárás. Mivel előtte pár nappal egyik este feldobtuk a téli gumikat (ezúton is extra köszönet a segítségért), bátran vágtunk neki a Mandal-Evje-Mandal útvonalnak. Akinek nem mond semmit Evje, az ne lepődjön meg, a városok ritkán beszélnek. Talán a vadvízű folyóról beugrik a szemfülesebbeknek (1:22-től). Aki pedig élőben látta - nos, azok nem mi voltunk ezen a csütörtökön.
A vadvízi rész Evje után van nem sokkal, azonban a városba beérve rögtön kiintettek egy kis műszaki ellenőrzésre. Gondolom a fékek, fényszórók, téli gumik és a tartalék izzókészlet állapota érdekelte volna őket, de nem tudom biztosan, mert nem jutottunk el odáig. Ugyanis miután odaadtam a jogosítványomat, vigyorogva jött vissza az ellenőr, egy tetszetős csavarhúzót lóbálva. Gondoltam, itt most vagy szétszedjük a motort (nőgyógyászok szigorúan csak a kipufogón át), vagy baj lesz.
Lett.
Közölte, hogy a kocsi papírjai nincsenek rendben, ezért ő most elveszi a rendszámomat. Megkönnyebbültem, mert nem voltam benne biztos, hogy rendesen ég a jobb első helyzetjelzőm, és így arra nem fog fény derülni! Mivel praktikusan a Statens Vegvesen parkolójába állítottak félre, rögtön be is sétáltunk az irodába, hogy tisztázzuk a félreértést. Szerencsére a hölgy beszélt angolul, ezért villámgyorsan tisztáztuk, hogy még mindig nincsenek rendben a papírok, a kereskedő (n+1)-dik ígérete ellenére sem. Persze rögtön próbáltam hívni a kereskedőt, de nem vette fel. Ráadásul az átírási illeték is hiányzik. Az ellenőr vidáman kiballagott a kocsimhoz a csavarhúzóval, majd visszaballagott a rendszámmal.
Igazán rendes volt, mert a csavarhúzót otthagyta.
Némi beszélgetés után a következők derültek ki:
1. Én nem tudom rendbe tenni a kocsi papírjait, mert a forgalmi másodpéldányát az előző tulajnak kell leadni. Még csak be sem jelenthetem, hogy elveszett, azt is csak ő teheti meg.
2. Ha át is utalták az átírási illetéket, addig nem könyveli el a rendszer, amíg a papírmunka nincs rendben.
3. Az egyetlen, amit jogilag én tehetek, hogy utólag elállok a vételtől, legyen neki rendszámtalan kocsija, nekem meg semmilyense. Úgy döntöttem, ez egyelőre B-terv.
4. Az egyik lehetőség mozdulni az autóval rendszám nélkül a tréler. A másik lehetőség az, ha ~10e Ft-nak megfelelő norvég kakamatyiért vesz az ember egy útvonalengedélyt - csak arra a napra, csak a legrövidebb útra a bejegyzett lakcímre, és csak akkor, ha az ellenőr engedélyezi. Mivel nem voltunk rosszban, még csak nem is kiabáltunk, engedélyezte. Szerencsére, mert majd' 100 km-re voltunk Mandaltól, ami gyalog azért - lássuk be - kellemetlen.
Így legalább a hazaút meg volt oldva, bár a nagy szomorúságban túlmentem egy kúton, és voltak kétségek, hogy a következőt elérjük-e még autóval, vagy már csak gyalog... Porzó tankkal, de kitartott a gép (és az ember), ráadásul közben a kereskedő is visszaírt a kedvesen anyázós SMS-emre, hogy másnap elintéz mindent.
Na igen, ezt mintha már hallottam volna.
Ezek után a hazaút eseménytelen volt, a porzó tankot leszámítva. Este nem sikerült elérnem senkit a cégtől, aki Mandalban lakik, így felkészültem, hogy buszoznom kell melóba másnap. Azonban a kolléga a munkahelyre érve észrevette az SMS-emet a telefonján (meg a nem fogadott hívásokat), és nagyon kedvesen visszajött értem Mandalba, hogy vissza bevigyen dolgozni. Komolyan, amikor ilyen kedves emberek vesznek körül, mi bajom lehet? Pénteken egyébként a kereskedő is rámírt, hogy elintézett mindent, bár azt, hogy ez mit is takar, kérdésre se árulta el. Vagyis hétfőn a Mandal-i Statens Vegvesen-nél fogok kezdeni nyitáskor, azaz 8-kor. Akkor hiszem el, ha személyesen nekem mondják.
Addig azonban volt még egy-két apró bökkenő. Először is, apám repülője vasárnap ment, Stavangerből - kb. 200 km autóval. Igaz gyalog is, csak úgy sokkal tovább tart. Tudják, a sok csomag... Viszont autóm nem volt, csak egy rendszám nélküli. Pénteken elintéztem magamnak a hétvégére a céges kocsit - cuccoltam már vele, úgyhogy tudtam, milyen jól szólnak a hangszórói. Viszont csak Lyngdal-ban tudta átadni a kolléga, aki egész héten hajtotta, és hétfő reggel 4-re kellett neki vissza, hogy mehessen vele A Vevőhöz. Hja, kérem, így megy ez itt...
A megoldás következő lett: reggel még sötétben (tehát fél 9 előtt) elmentünk a kocsimmal (meg a csomagokkal) Lyngdalba - szerencsére útba esik a reptér felé - és erősen reméltük, hogy sötétben nem szúr szemet senkinek a piros rendszám (az ideiglenes útvonalengedély - szerintem okosabb, mint egy pecsétes papír). Nem szúrt, Lyngdalban kocsit cseréltünk, és irány a reptér. Hazafelé kihajtottam a hangszórókat, és hazahoztam a céges kocsit Mandalba. Igen, Lyngdal visszafelé is útba esett, mégsem cseréltem autót. Cserébe este 11-kor, amikor már a madár se járt az utakon, visszavittem Lyngdal-ba a cégest, leszedtem az első piros rendszámot, és hazalopakodtam a sajátommal. Azért szedtem le azt, hogy ha éppen él a telepített kamera a hazafelé úton, ne fényképezzen le érvénytelen piros rendszámmal. És azért csak azt, hogy ha megállít valaki, még mondhassam, hogy elől biztos leázott, hátul még fent van, tessék nézni... Utálok csalni, mert mindig lebukok, de egyfelől most eléggé be voltak szűkülve a lehetőségeim, másfelől a legnehezén már túl voltunk, mert elértük a repülőt. Az, hogy a többi problémámat hogy oldom meg, az már legalább csak az én bajom.
Este hazaért a kolléga Stockholmból, akivel a legjobban vagyok. Elkértem a robogóját másnapra, hogy tudjak intézkedni, és még munkába is eljussak. Szó nélkül odaadta, igaz már máskor is mondta, hogy ha bármikor motoroznék egyet, szívesen odaadja. No offense, de motorozni jobban szeretek, mint robogózni, így nem is kértem el.
Eddig.
Hétfőn keltem korán, hogy 8-ra bent legyek a Statens Vegvesen-nél, de még biztos-ami-biztos alapon reggel jól megnéztem a neten, emlékszem-e, hol van. Arra jól emlékeztem, viszont csak hétfőn csak 9-kor nyitnak... Sebaj, úgyis idegesített már, hogy még van egy pálya NFS-ben, amit nem vittem végig... Így mire átballagtam a robogóért, a kolléga már rég bent volt dolgozni. A robogót kitolta a ház elé, a kulcs az első zsebben, a papírok az ülés alatt. Meglepő... Berobogtam a Statens Vegvesen-hez. Na mi volt az ajtóra írva nagy betűkkel? Hogy megváltozott a nyitvatartás, és mostmár hétfőn is 8-kor nyitnak!
Ez a hölgy is beszélt angolul, de ettől még ugyanolyan értetlenül álltam ott, amikor közölte, hogy a rendszer szerint a rendszámnak a kocsin kell lennie. Remek, akkor most egyeztessük a valósággal. Ez már nem volt olyan egyszerű, de szerencsére rendkívül készséges volt (az ügyintéző hölgy, nem a valóság), így mindössze 15 perc telefonálás után a területi központi hivataltól megtudta, hogy a kereskedő valóban elintézte a papírokat pénteken, és a rendszámomat felvehetem Evje-ben. Azért tartott ilyen sokáig, mert az Evje-i hivatal péntekenként és hétfőnként zárva, a rendszer pedig nem tudta, hogy Evje-ben egy polcon van a rendszámom. Önszorgalomból (!) újabb 15 perc telefonálás után azt is kiderítette, hogy a kereskedő még a bírságot is befizette (~60e Ft), így tényleg csak fel kell vennem a rendszámot - vagy kérhetek újat kb. 5000 Ft-ért, de az egy pár nap. Annál nekem előbb kellett. Megköszöntem a segítségét, mert egyfelől tényleg nagyon készséges volt, másfelől pedig nagyon sokat segített.
Tudják, a rendszer szerint a rendszám már az autómon volt.
Felhívtam a kollégát, hogy elkérhetem-e a robogót másnapra, hogy elmenjek vele Evje-be. Azt mondta, hülye vagyok, mert 50-re le van korlátozva, így alsó hangon is 5 óra az út oda-vissza, fagypont körüli hőmérsékletben. Megnyugtattam, hogy tudom, hogy hülye vagyok, és hogy másnap nem fog fagyni, mert esőt ígért a meteorológia, és ha fagyna, akkor hó esne. Erre közölte, hogy valójában teljesen hülye vagyok, és inkább odaadja az egyik autójukat, úgyis most vett még egy vén járgányt.
Ebben maradtunk.
Mármint hogy teljesen hülye vagyok.
Óvatosan áthajtottam Vigeland-ba a munkahelyemre - 50-el nem lehet vagánykodni, meg különben is 0 fok körül volt. A cég előtti parkolóhoz vezető útra akartam rákanyarodni, amikor egyszer csak azt vettem észre, hogy az aszfalton csúszok seggel - szerencsére, mert a hátizsákomban ott volt a céges laptop, és így annak nem esett baja. A folyamatot egyébként nagyon hamar felismertem (mármint az aszfalton csúszásból), mert már van benne gyakorlatom: eltűnt alólam a kétkerekű. Hiába kanyarodtam 20-al, a cég épülete árnyékolta az utat, ami így nem csak jeges maradt, de legalább nem is látszott, hogy az. Persze, hogy kicsúszott a robogó eleje, aztán az egész gép még vagy 3 métert. Miután megálltam a csúszásban, már nevetve álltam fel: szégyen/nem szégyen, ilyen lassan még sosem estem el motorral, dehát minden rekordot meg kell dönteni... Szerencsére csak a tükör műanyag borítása horzsolódott le egy kicsit, meg a jobb oldalam, de az utóbbi magától rendbejött azóta. A hideg miatt úgyis teljes téli motoros felszerelésben feszítettem a robogón, úgyhogy ki voltam párnázva.
Délután elmeséltem a dolgot (meg a rendszámos sztorit) a kollégának (a robogó tulajának), majd miután jót nevettünk együtt az egészen, ragaszkodott hozzá, hogy ezek után mindenképpen az "új" kocsijával menjek Evje-be a rendszámért másnap! Most fektettem el a robogóját, erre akar adni egy autót. Hát normális???
Este túlóráztam kicsit, hogy a reggeli intézkedéseket ledolgozzam, majd hazavittem neki a robogót, és elhoztam az autót - pont azt, amit nemrég vett meg. Még indulás előtt megjegyezte, hogy a kocsi papírjaival hasonlóak a gondok, mint ami nekem volt, de aggódnom nem kell, mert az előző tulaj elpostázta tegnap, amit kell. És különben sem olyan előrehaladott a probléma, mint az én esetemben. Ezzel egyet kellett értenem: az ő autóján még volt rendszám.
Reggel munka előtt elvágtattam Evje-be: a net szerint csak keddtől csütörtökig vannak nyitva 9-től. Na mi volt ott is az ajtóra írva? Hogy mostmár ők is 8-kor nyitnak, így nem késtem volna annyit a melóból, ha ezt tudom. Illetve nem kellene annyival tovább bent maradnom. Mindegy, csak a rendszámom meglegyen. Ez a hölgy nem beszélt angolul (a csütörtöki ott volt 1 méterre, de láthatóan nem ért rá), úgyhogy norvégul társalogtunk. Mondhatni, kötetlen volt a beszélgetés, mert az arckifejezése alapján az elején elmesélhettem a dél-afrikai pillangók párzási szokásait, meg a CERN-ben végzett kutatások legfrisebb eredményeit. De az is lehet, hogy csak egyszerűen meghatotta a történetem. A bírság kifizetése ellenében vissza is adta volna a rendszámomat, de nekem így nem kellett - az túl egyszerű. Elmagyaráztam neki, hogy előtte nap a Mandal-i kolléganője némi telefonálás után kiderítette, hogy az már be van fizetve, és én csak a rendszámomat akarom, a bírságot tartsák meg. Vagy nekem hitte el, vagy talált még egy menüpontot a rendszerben, mert egyszer csak a kezemben volt a rendszám, és ő sajnálkozva közölte, hogy - bár az autót pénteken végre sikerült teljesen átírni - a saját nevemre kiállított forgalmit sajnos csak postán fogják tudni elküldeni, mert a területi központi iroda állítja ki. Biztosítottam az együttérzésemről, megköszöntem, és bementem dolgozni - 100 km-ről.
Ha hiszik, ha nem, munkába menet nem történt semmi, csak a kölcsön-kocsit tankoltam tele, mielőtt visszaadtam este. A rendszámomat végtelen büszkeséggel és némi ügyeskedéssel pattintottam a helyére kedd este - visszakaptam a saját kocsimat, mindössze 5 (mozgalmas) nappal azután, hogy bebuktam.
A nevemre kiállított forgalmit pedig két nappal később csütörtökön a fakkomban találtam.
Megjött a posta.
