Tudják mi az a "kringkastingsavgift"?
Semmi baj, tavaly októberig én se tudtam. Valójában december végéig. Aki még emlékszik, akkor vettem egy tévét. Aki nem emlékszik, az itt meg itt olvashat róla. Aki pedig látta is, az meg nyugodtan irigykedjen.
Mármint a tévét.
Szóval a "kringkastingsavgift". Ezt talán műsorszórási adónak lehetne magyarra fordítani, bár fölösleges lenne, mert ilyen magyar adónem nincs. Még. Soha nem lehet persze tudni, egyszercsak majd bevezetik visszamenőleg 10 évre, mert úgyis mindenki nézte/nézi a Barátok köztet, meg a Mónika show-t, tehát fizessen. Ha lehet, akkor sokat.
Ez az itteni adófajta egyébként egy meglehetősen fura állat. Egyfelől nem tévénként, hanem háztartásonként kell fizetni. Egész pontosan akkor, ha a háztartásban legalább egy digitális vevő van. Ugyanis ez azt jelenti, hogy az ember/ember gyereke/kutyája/macskája tudja nézni a helyi királyi adókat (≠ nézi, hanem technikailag minden adott ahhoz, hogy nézhesse).
Miért jó ez?
Ezek egy nagyságrenddel értelmesebb műsorral vannak megáldva, mint a magyar királyi adók. Ráadásul a regionális adókat leszámítva egyedül ezek foghatók egész Norvégiában norvég nyelven. Úgy tudom, hogy ráadásul napi 1 óra van számi nyelven is, ami egy kisebbségi nyelv, az északon élő számi népnek. Elvileg ez is egy hivatalos nyelv, bár nem sokan beszélik, azok is elég lokalizáltan.
Elsősorban a szájukkal.
Egyébként nyelv tekintetében próbálják hozni az 50-50%-ot a bokmål és a nynorks-al. Talán egyszer erről is írok bővebben, egyelőre maradjunk annyiban, hogy mindkettő norvég, csak az egyik hagyományosabb, a másikat meg páran presztízsnek tartják beszélni. Egyébként hangzásra olyan, mintha a hivatalos nyelvvé tennénk a salgótarjáni nyelvjárást. Ha nagyon figyel az ember, megérti; a tarjániak meg ha tudnának se beszélnének más tájszólásban. Csakazértse.
A legfontosabb, amiért jók a királyi adók, az az, hogy nincs reklám. Ez komoly! A filmek nincsenek 20 percenként 10 perces reklámblokkal megszakítva és a műsorok között sincsenek reklámok. Na jó, ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor ezt csak hallomásból tudom (mint ahogy a többit is), mert jellemzően nem a norvég állami adó előtt szoktunk este kikapcsolódni. Az igazság az, hogy tévét egyáltalán nem nézünk, és otthon se néztünk soha. Filmeink és sorozataink feldolgozhatatlan mennyiségben vannak, tetszőleges nyelven, reklámok és minden sallang nélkül, felirattal, vagy anélkül, full HD-ban, vagy 720p-ben. Kinek kell emellé tévéadó?
Miért nem jó ez?
Mert drága. Nem kicsit, nagyon. Ez az adó fél évente kerül nagyjából 55e HUF-nak megfelelő helyi üveggyöngybe, ami alsó hangon is több, mint 100e HUF évente. És ezért csak a királyi adókat kapja a háztartás - igaz norvégul és reklámok nélkül. Kihagyhatatlan ajánlat, nem?
Honnan tudják, hogy ezt ki kell számlázniuk?
Amikor tavaly megvettem a tévét, automatikusan lejelentették a hírközlési hatóságnak (ahogy minden bolt köteles ezt megtenni), hogy került a háztartásba digitális tévéadás vételére alkalmas eszköz. Attól a naptól arra a félévre is korrektül időarányosan számláztak, onnantól pedig minden félév elején automatikusan.
Sajnos.
Mivel annyira nem nézünk tévét (se norvégot, se magyart, se királyit, se királyat), ezért ez nem túl költséghatékony megoldás erre a háztartásra nézve. Konkrétan ennyi pénz az ablakon kidbova a virágágyásban is szemet szúr. Szerencsére a dolog nem megoldhatatlan: le kell jelenteni a hatóságnak, hogy nincs a háztartásban digitális vevő, és a következő félévtől nem kell fizetni. Persze ha ez a kijelentés ütközik a valósággal, akkor előbb ezt az ütközést kell feloldani. Segítek: a digitális vevőt el kell távolítani.
Innetől a megoldás meglehetősen egyszerű: ki kell dobni/el kell adni/vissza kell vinni/le kell adni a digitális tunert (set top box). Ha a digitális vevő be van építve a tévébe - nos, az már nem ennyire egyszerű. Pedig félig buta TV-t vettem. Úgy tűnik, nem eléggé butát. Némi utánajárással kiderült, hogy el kell ballagni az utca végén található TV szervízbe, ahol kiszerelik a digitális vevő részét a tévének, erről adnak egy papírt (meg jó esetben a tévét működőképe állapotban vissza), amit már el lehet küldeni a hírközlési hatóságnak, hogy mostmár tényleg nincs digitális vevő a háztartásban. Becsszó.
Meg dokumentum.
Persze azt az apróságot leszámítva, hogy egy 60 colos plazmatévével az ember nemhogy az utca végére, de még a földszintre se ballag le csak úgy. Ezért nem csak úgy, hanem előre megfontolt szándékkal, jól kitervelten ballagtunk le vele, becsomagoltuk a kocsi hátuljába, majd elgurultunk vele 150 métert a szervízig, ahol két nap alatt kivették belőle a cuccot és még papírt is adtak róla. Az, hogy emellett még rendkívül kedvesek is voltak, az nem bónusz, hanem itt természetes. Az pedig, hogy a srác ugyanolyan gyorsan hadart angolul, mint norvégul - nos, ez már-már rémisztő. Itt alig-alig találkoztam még olyannal, aki ne beszélne angolul, bár az azért ritka, hogy fejben fel kell vegyem, amit valaki mond, és lassítva vissza kell játszanom, hogy megértsem...
Úgyhogy némi utánajárással, tévéhurcolással, na meg némi munkadíj fejében sikerült kiharcolni, hogy mostmár nem lehet tévéadást fogni a tévével. Persze most kérdezhetnék, hogy akkor mire jó, de nem kell, mert elárulom: tévének. Na jó, monitornak, de mivel rákötöttem egy Raspberry PI-t ezért a fájlszerverről simán lehet vele filmet meg sorozatot nézni. A számítógépről meg játszani. Tehát ugyanarra, mint eddig, csak évi 100 ronggyal kerül kevesebbe, ami azért sok.
Összességében tehát fura dolog, hogy ha az embernek van tévéje, vagy digitális vevője, akkor attól függetlenül, hogy nézi-e az állami csatornákat, vagy sem, ilyen sokat kell fizetnie. Ugyanakkor persze minőségi műsorokat kap érte, reklámok nélkül. Nem mindenki szereti, nem mindenki ért vele egyet, de a legtöbben elfogadják, hogy ez így helyes és jó.
De legalábbis, hogy így van.
Persze így leírva egyszerű a dolog megoldása, de azért képzeljék el, hogy kapnak december végén egy levelet, hogy akkor a következő félévre tessék befizetni egy marék gyufaszálat, mert "kringkastingsavgift". Ja, boldog karácsonyt! Aztán az ember szemöldökráncolva végigtúrja a netet, szótáraz (na jó, google translate), utánakérdez, majd nagyvonalúan eldönti, hogy a vadonatúj drága tévéjét visszafordíthatatlanul tönkreteteti azzal, hogy kiszerelteti belőle a tunert. Maradjunk annyiban, hogy ez egy folyamat. Nem kell hozzá sok idő, de ettől még nekem eltartott egy ideig - úgy fél évig. Főleg azért, mert legközelebb a második félévet lehetett csak megúszni, úgyhogy júniusban játszottunk tévéhurcolósat. Nem kell elkapkodni.
Végezetül. Több helyről kaptam visszajelzést, hogy nem posztolok eleget. Ezzel én is tisztában vagyok, de ennek több oka is van. Elismerem, az elsődleges ok a lustaság, de nem az egyetlen. Ott van például az, hogy most júliusban megjött végre a jó idő, szinte állandóan süt a nap (nem viccelek, éjjel is). Ilyen fantasztikus időben pedig napozni kell menni a tengerpartra, meg túrázni, meg hegyet mászni. Júniusban mondjuk szinte végig esett, úgyhogy arra kell találjak egy másik másodlagos okot, mert ez előbbi másodlagos ok elsődlegesen júliusban volt/van érvényben, júniusban a rossz idő okán elsődlegesen egy másik másodlagos okot kell okolni - az elsődleges ok ugyebár a lustaság volt, mindkét hónapban.
De ez most másodlagos.
Harmadrészt pedig szerencsére semmi olyan nem történik, amit mindenképpen meg kellene örökíteni az utókornak - tehát az utóbbi időben se árokba nem csúsztam, se az Eiffel-tornyot nem adtam el, se gyorshajtási bírságot nem szedtem össze hajnal kettőkor, sőt, még a rendszámom is megvan. Csodálkozom is, hogy valami nincs itt rendjén... Ha nem lenne jó idő, meg rossz idő esetére kismillió sorozat letöltve, akár unatkozni is lehetne. De így... Szóval ha szerencséjük lesz, akkor gyakrabban lesznek a posztok. Ha nekem lesz szerencsém, akkor nem - az előző gondolatmenet alapján.
Úgyhogy legyenek kitartók, és akkor én is az leszek.
Sőt, talán még posztolok is.
Vagy majd szabadkozok.
Megint.
