Mikor is írtam utoljára?
Azt hiszem, egy hónapja is megvan már. Nos, egyfelől mozgalmas, sőt izgalmas volt az utóbbi egy hónap, másrészt viszont nem történt semmi olyan, ami megváltoztatná az életem, mondhatnók nyugalom volt. Mondhatnók, de nem mondjuk.
Otthon lenni két hetet leginkább intenzív volt. És meleg. De főleg intenzív.
Meg meleg.
Ki nem állhatom, amikor 20 foknál magasabbra kúszik a higanyszál. Éppen ezért tartok digitális hőmérőt. Amikor otthon voltam, 35 körül volt az átlag. Embert próbáló.
Meg jedit.
Próbáltam ügyeket is intézni otthon, de a hivatalok ide-oda küldözgettek, a bankban 1 órát ültem, hogy utána egy fennhéjázó ügyintéző unott arccal elhajtson, és végül egyik helyen se nagyon intéztem semmit. De ezt úgyis ismerik, mint a rossz pénzt. Ja igen, azt is.
Miután visszarepültem, próbáltam visszarázódni a munkába. Nos, főleg csak próbáltam. Nem hiszem, hogy a júliusi teljesítményemért megkapom a szovjet Munka Hőse érdemrendet. Mellesleg a norvégot se.
Szerencsére ez most nem annyira feltűnő. Aki ismeri a skandinávok szokásait, az tudja, mi van itt ilyenkor; ők nyugodtan ugorhatnak egy bekezdést. A többi meg csak olvasson tovább szorgalmasan, ha már lekörmöltem.
Tehát semmi. Gyakorlatilag a fű se nő (bár ez betudható annak is, hogy többnyire csak ázott az esőben, és nem sütötte a nap). A skandinávok nyáron egyben veszik ki az éves szabadság 90-95%-át, és minimum 3, de inkább 4 hétre elutaznak valahova. Lehetőleg messzire. Leginkább délre, mert innen északra már nem nagyon van hova tovább. Hovatovább majdnem mindenki. Ilyenkor gyakorlatilag csak ügyelet van Svédországban és Norvégiában. Mindenki nagyon ügyel arra, hogy a családjával nyaraljon, vagy ha éppen dolgoznia kell, akkor hamar hazaérjen. Szinte csak a turisták töltik meg a várost élettel, na meg persze én (kisváros, egyedül is megtöltöm). A cégnél is többnyire másod- vagy harmadmagammal ültem, de mi is inkább csak mutatóban voltunk ott, meg hogy hálóban passziánszozzunk.
Így mit volt mit tenni, a napsütötte órákban a távolabbi környék felfedezése volt a program, esőben pedig az IKEA további kifosztása, illetve a beszerzett bútorok összelegózása. Képgaléria következik, ellensúlyozandó a múltkori szófosásomat. Ráadásul most bevettem egy fogalmazásgátlót is, hogy még csak véletlen se legyek gondterhes. Gondolom feltűnt.
Tehát alább látható az IKEA raktárkészletének jelentős része, immár a lakásomban. A céges furgonnal kellett elhozni; a cucc fele nem is látszik. Nem azért mert láthatatlan (azok nem lennének túl költséghatékony bútorok), hanem mert ennyi pixelre nem fért ki minden. Azt már le se merem írni, hogy megint ott hagytam egy szabad szemmel is jól látható összeget, a szegény svédek megsegítésére. Hiába, a jó szívem egyszer még sírba visz.
Vagy ha az nem, akkor a rossz májam biztos.
Itt még lapra szerelve (nem a szívem, nem is a májam, hanem a bútorok - az anatómiailag képzetlenebbek kedvéért):
Itt pedig már zárt alakzatban...
Nos, ennél azért jobban néznek ki, és jóval több az anyag, de a fotózás nem az én műfajom. Bútorok összelegózása és szétfúrása (ebben a sorrendben) az utóbbi időben annál inkább, de ezzel nem untatok senkit.
Ja de, magamat.
Viszont jöjjön inkább néhány kép a környékről. Gondolják hozzá azt, amit már feltöltöttem. Vagy nézzék meg az archívumban. Vagy a türelmetlenebbek ugorjanak a poszt végére - úgyis az oldalletöltések mennek a statisztikába, nem az, hogy valójában hányan olvasták végig őket. Én pedig folyamatosan meglepődök az oldalletöltések számán, és őszintén köszönöm, aki csak azért megnyitja a blogot, hogy nőjön a "hit count".
Akinek esetleg az jutott most eszébe, hogy szkriptet írjon a statisztika kedvéért (neadjisten' az enyémért), az sürgősen keresse fel háziorvosát, gyógyszerészét.
Akkor a teljesség igénye nélkül néhány érdekesebb hely...
Elrejtettem a fotók közt egyet, ami olyan helyről készült, ami már szerepelt egy korábbi posztban. Aki megtalálja, melyik volt az, az annyira jó megfigyelő, hogy jutalmul nem kell végigolvasnia a következő posztot.
Igaz, amúgy sem.
