Mindennapok

Tudják mi az a globális felmelegedés?

Segítek: amikor májusban leég az ember a norvég tengerparton, az már az. Lehámlani szerintem nem fog, de akkor is; nem csodálom, hogy a pingvinek és a jegesmedvék panaszkodnak, nem lesz ez így jó hosszú távon. Na jó, azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy cserébe a víz ilyen hideg.

Most éppen 25 fok van, ami a lakásban inkább 30-nak érződik, pedig az északi fekvésűt választottam. Én kifejezetten utálom a meleget, úgyhogy ha ez ílyen lesz egész nyáron, akkor vagy be kell szereznem egy légkondit, vagy észak(abb)ra kell költöznöm. Tertium non datur.

Biztos van, aki szerint fotosoppolom a mediterrán képeket, de ha már ennek se hisznek, akkor olvassanak mesekönyvet. Az alábbi képeket a látszat ellenére nem Cipruson készítettem.

Emlékeznek, hogy ezt nyaralásnak kell felfogni? Nos, ebben az esetben ez az optimális fajta.

Sikerült megegyeznem a norvég tanárral, hogy jövő héttől csak heti 1 vagy 2 órára megyek be, amilyen ütemben haladnak. Nem volt nehéz megegyezni, mivel ő maga javasolta. Mondjuk ha ő nem teszi, akkor én kértem volna, ugyanis lehet nyelvet gyorsan is tanulni (link thx Ccke), nem csak "intenzíven". És persze ott van még az egyetemista módszer is. A lényeg, hogy így jövő héttől nem kell heti 4x este sokáig dolgoznom. Aki ismer, az tudja, hogy ez persze nem jelenti azt, hogy nem is fogok.

A héten voltam Stavanger-ben bevándorlási papírokat intézni. Az út leírhatatlanul gyönyörű volt, és teljességel felesleges. Utólag kiderült, hogy - ugyan nem egy helyen, de - Mandalban is el lehetett volna mindezt intézni, ami oda-vissza 400 km-el van közelebb. Ugyanis itt lakok. Ellenben akkor ezeket a képeket nem tudnám most közkinccsé tenni, és egy gyönyörű úttal is szegényebb lennék.

Stavangerben ültem egy fél órát a dugóban, pedig már pont kezdtem pedig elfelejteni, milyen is egy nagyvárosban. Még nem tudom, hogy ezzel együtt is 25%-al kevesebbet eszik az autóm, mint otthon (köszönhetően a sebességhatároknak, amiket mondjuk itt többé-kevésbé be is tartok), vagy a múltkori kocsicserénél rátankolt a főnököm. Ha az utóbbi, akkor el kell vele beszélgetnem, hogy az önzetlenségnek is vannak határai.

Stavanger után nem haza mentem, hanem rögtön Kristiansand-ba egy használt mosógépért - 400 km mégsem elég egy napra. A vicc nem az, hogy mostmár ki tudom mosni a ruháimat, hanem a nő, akitől vettem, feltette a kérdést, hogy honnan jövök. Szerencsére angolul (miután norvégul megkértem), az mégiscsak emberi nyelv. Mikor mondtam, hogy Magyarország, teljesen kivirult az arca, és elmesélte, hogy épp 2 hete voltak nyaralni a családdal Budapesten. Ültek a libegőn, voltak a várban és fürödtek a Gellért fürdőben, és mindezt nagyon élvezték. Aranyos, nem? Vagy kicsi a világ, vagy mostmár nagyon rosszul áll a forint. Na meg persze ha én is olyan helyen laknék, ahol ők (egy domboldalon egy gyönyörű kertvárosban), én is biztos élvezném Pestet egy hétig.

Vagy nem.

A hétvégi program eddig (a tengerpartot leszámítva) a legózás volt - elkezdtem összerakni a múltkor felcipelt IKEA-s dolgokat. Tényleg elképzelni nem tudom, minek szánták ezeket, de egy kis fantáziával meg kellő kitartással előbb-utóbb gardrób lesz belőle. Ami most még pad, abból akasztós szekrényt, meg tolóajtót fogok csinálni, és szerzek a helyére egy rendes kanapét. Ami nem ilyen.

Holnap még függönyt installálok, aztán pihenek egyet a parton. Sajnos internetem még mindig nincs - valamivel vacakolnak a Telenor-nál; még nem hozták be a házba a madzagot, más lehetőség meg nincs. Így marad a heti egy poszt, lehetőleg sok képpel és kevés szöveggel, amolyan közkívánatra és érdeklődés hiányában.

Még annyit, hogy a bevándorlásiaknál fél óra alatt (!) végeztem mindennel, és ebből a legtöbb időt a három űrlap kitöltése vette el. Egyet a rendőrségnek, egyet az adószámhoz és egyet a személyi kártyához, amiket a jövő héten meg is kapok. Ezt überelje valaki otthon akár csak egyetlen irattal is.

Legközelebb 4 év, 11 hónap és 4 nap múlva kell visszamennem kérni az állampolgárságot is.

Költözés

Költöztek már esőben?

Én az utóbbi 10 évben több, mint 13-szor költöztem, úgyhogy mondhatni már rutinból csinálom a dolgot. Viszont az esőt eddig mindig megúsztam. Na, most nem.

Ahogy sejtettem, kicsit felpörögtek a dolgok. De hogy az elején kezdjem, hétfő reggel volt az első norvég nyelvórám. Azt hittem, enyhe lemaradásban vagyok a többiekhez képest, mert a kurzus március közepén kezdődött, heti 4 x 3 órás és június közepén lesz a vizsga. Sebaj, tudok okosan is nézni, csak nem szoktam.

Végül kiderült, hogy nem enyhe lemaradásban vagyok, hanem semmilyenben. Ez nem azért van, mert ennyire zseniális vagyok (ez persze nem jelenti azt, hogy nem vagyok), hanem mert a csoport kb. fele nem beszél angolul, csak a saját nyelvén. Ez egyébként tipikusan az a fele, amelyik nem európai. Tehát norvégról norvégra tanít a tanár, ami azért kihívás. Ráadásul még emlékszem egy kicsit a svéd nyelvre is, ami gyakorlatilag itt egy tájszólás, csak nagyon erősen el kell harapni. Először csak az ember nyelvét, utána a szóvégeket.

Tehát hétfő-kedd délig nyelvóra, délután a melóbeli lemaradás behozása, éjjel költözés. Merthogy hétfővel kivettem a végleges albit, és szerda reggelig maradhattam az előző helyen, hogy legyen időm a töküres lakást berendezni. Két nap mégiscsak nagy idő! Mindezt úgy, hogy este 8-ig dolgozok, mert délelőtt van a nyelvóra. Dehát én akartam kihívásokat.

Már hétfő-kedd is állandóan esett, de ez nem annyira fáj, ha csak 2 km-el költözik arrébb az ember. Így kedd estére minden az új helyen volt, autó kiürítve, utolsó éjszaka rendes ágyban. Szerdán aztán bementem korán, hogy délután elinduljak bútort gyűjteni, amiket végül sikerült ledumál(tat)ni. A céges utánfutót már előre lefoglaltam, a főnök pedig kölcsönadta a saját privát kocsiját, mert azon van vonóhorog. Valahogy nem emlékszem, hogy ez otthon is így működött, dehát tudottan rossz a memóriám.

Végül este 11 körül értem haza egy ronggyá ázott íróasztallal, egy hűtővel és egy lapraszerelt ággyal az IKEA-ból. Az íróasztalnak letört egy kereke és kitört egy lába, az ágy pedig gyakorlatilag vízágy lett; csak itt az ágy úszott a vízben és nem fordítva. Viszont a hűtőt sikerült áron alul megvenni: 2000-ért hirdették, a főnököm megpróbálta 1500-re lealkudni, 1800-ban megegyeztek, és végül 1650-ért elhoztam, mert annyi volt nálam apróban, és nem tudtak 2000-ből visszaadni. Hiába, a készpénz ugye már nem divat. Lehet megpróbálok majd nyomtatni a nyomtatóval, úgyse veszik észre alapon.

Mivel a fa és a víz hosszútávon egy nem alaktartó egyveleget képez, ezért az éjszaka hátralevő részét a fa részek szárazra töltésével töltöttem, így a hol-alvás problémáját is megoldva, mivel matrac még nem volt az ágyhoz. Viszont beköltöztem az első saját norvég albérletembe! Kicsit ugyan túlzsúfoltnak hat így ezzel a rengeteg bútorral immáron teljesen berendezve, de majd legfeljebb kidobálom azt, ami nem kell.

Költözés előtt, és után:

Ugye, hogy az a feltámasztott íróasztallap egész elveszi a fényt? Ráadásul a Feng-Shui szerint sem jól helyeztem el a gurulós székem lábát. Hiába, ezen még dolgozni kell, de az alapanyag jó.

Csütörtökön munkaszüneti nap okán a norvégok az alkotmányukat ünnepelték, amíg én szereltem az összetört asztalt, és pakoltam. Szerintem nagyon szép ünnep volt, elballagtak a norvég diákok, és mindenki tradícionális ruhákban parádézott. Egyszer azért érdemes megnézni. Talán jövőre én is meg fogom.

Pénteken úgy döntöttem, hogy jobb, ha saját kezembe veszem az ügyet, és elkezdtem a bútortulajokkal SMS-ben norvégul egyezkedni. Szereztem egy sütőt és egy mosógépet, már csak el kell majd hozni őket. Azért a megspórolt pénzből utalok a Google Translate-nek, elismerem, ők is megdolgoztak érte. Jutalmul este kerestem egy új tengerpartot magamnak elmélkedni, mert a régit már kezdtem unni - hiába, ha egyszer van miből válogatni.

Tudják, eredetileg Svédországon gondolkodtam úticélként, mert őket nagyon bírom. Mivel a dolgaim így alakultak, kárpótlásul szombaton aztán kifosztottam az IKEA-t, és cserébe ott hagytam a 2012-es svéd GDP 1%-át kitevő összeget. Eredetileg csak függönyt, meg ágybetétet akartam venni, de volt egy kihagyhatatlan leárazás, amíből én most gardróbot fogok építeni. Na jó, nem most, ma már késő van. De akkor is gardrób lesz, bárminek is szánták eredetileg.

Az IKEA-ból kisétálva egy apró logisztikai problémával szembesültem. Vajon megtalálják, mi a hiba a képen?

Igen, a szürke autóba azt mind, plusz egy 160x200-as matracot. Ismerik a Tetrist? Nos, gombokkal irányítva semmi, próbálják meg 20 kg-os dobozokkal, sokkal nagyobb poén. Ennek a szintnek mindössze két megoldása volt: vagy befér, vagy nem.

Mivel megoldottam a dolgot, tegnap már a saját új ágyamban aludhattam, amihez ugyan elfelejtettem matractartó léceket venni, de a képen látható faanyag egyik eleme kompatibilissé volt tehető. És különben is, nekem is van MacGyver-es túlélőkészletem, bármit megoldok.

Ma elmentem az SMS-ben megegyezett sütőért. A tulaj nem volt otthon, ráírtam, mire visszahívott. Semmi gond, azt már el tudom mondani norvégul, hogy nem beszélem a nyelvet. Ő beszélt angolul, így el tudta magyarázni, hogy mivel késtem 10 percet, és különben sem vettem fel a telefont (le volt némítva a kocsiban), ezért ő elment edzeni. De aggodalomra semmi ok, nyitva hagyta a hátsó ajtót, menjek be nyugodtan, hozzam el a sütőt és hagyjam ott a pénzt. Ja és hagyjak ott minden mást is a sütőn kívül, és öröm volt velem üzletelni. Én még kerestem az államat, az elején leesett valahol. Valójában azon gondolkodtam, hogy ebből a 8. kerületben csak azért nem lett volna semmi, mert nem mertem volna elővenni a telefonomat, hogy beszéljek vele.

Mielőtt indultam volna vissza a sütővel a csomagtartóban, felhívott a jövő szombatra ledumált szekrénytulaj. Mondtam neki, hogy nem beszélek norvégul, de ezzel csak egy dolgot értem el nála: lassabban kezdte el mondani, hogy mit szeretne. Pedig én is az őslakosok nyelvén mondtam, hogy nem beszélni norvég; úgy tűnik, csak ennyi jött le neki belőle. Pedig nagyon reméltem, hogy ezzel az egy mondattal én itt még hónapokig el fogok boldogulni, erre tessék, már a kurzus első hetén norvégul kell telefonálnom. Próbáltam mutogatni, de a telefonba hasztalan, legfeljebb a felmenői csuklanak tőle. Végül elmesélte, hogy ő Oslo-ban lesz jövő hétvégén. Remek, így az én terveim meg Szertef-Oszlóban. Node nem azért csinál az ember tervet, hogy legyen mit megváltoztatni? Végül abban maradtunk, hogy hétfőn visszahívom. Nos, legalábbis én ebben maradtam.

A visszaúton aztán megálltam az egyik pihenőnél egy órácskára, persze szigorúan csak azért, hogy megmutathassam, miért költöztem ide.

Bár a kép nem adja vissza az érzést, mindenkinek szívből ajánlom, hogy jöjjön el egyszer (nyáron) Norvégiába, lehetőleg motorral. Nehéz eltalálni, az igaz, de mindenképpen megéri.

Amint lesz saját internetem (ezen a fronton pillanatnyilag állóháború van, de már készítem elő a totális támadást), posztolok egy videót is, hogy könnyebb legyen velem együtt érezni.

Ha más nem, letöltök egyet a YouTube-ról.

Nagy levegő...

Vitorlázták már körbe a Földet? És saját építésű hajón?

Úgy lenne szép folytatni, hogy én igen, de sajnos (még) nem. Hogy hogy jön ez ide?

Nos, csütörtök este felütöttem a helyi Vaterát, hogy bútort szerezzek. Kivéve, hogy ez itt inkább apróhirdetés, megvenni nem a neten kell. Tehát összeírtam egy csomó dolgot, gondolatban persze már be is rendeztem az albérletet. Megjegyzem, egy üreset nem nehéz. Főleg gondolatban. A terv az volt, hogy péntek délután ráállítom az egyik őslakos kollégát, hogy csináljon belőle bevásárlótúrát, leegyeztetve mindent, én meg a hétvégén összeszedem. De a telefonáláshoz mégiscsak kell valaki, aki beszéli a helyiek nyelvét.

Nyilván nem lett az egészből semmi. Péntekre becsúszott egy vevő-látogatás, konkrétan egy másik kollégával mi ültünk kocsiba, hogy elmenjünk A Vevőhöz, ahol is én  illően bemutatkozok, felteszem a hülye kérdéseimet, majd mindenki legnagyobb megelégedésére (és megkönnyebbülésére) visszamegyünk dolgozni, magunkkal víve a hardvert, amiért az egész hercehurcát kitaláltuk. Erről persze már tudtam csütörtök délután is, de az egész dolgot legfeljebb fél naposra saccoltam. Persze tévedtem.

Először is A Vevő 1.5 óra kocsikázásnyira van. Másfelől nekik több hülye kérdésük volt, mint nekem, pedig arra azért már gyúrni kell. A lényeg, hogy a vizit egész napos lett, így tegnap nem intéztem semmit. Viszont a kollégával, aki mellé bekerültem az egyszemélyes projektbe (ami így többé már nem az, persze) végigpofáztuk az utat oda-vissza. A kolléga egy pallérozott elméjű, szakállas, jövőre nyugdíjba vonuló joviális öregúr. Biztosan szándékosan diétázik, mert különben a megtévesztésig hasonlítana a Télapóra. Bocs, nem arra, hanem erre.

A lényeg, hogy még ki sem értünk Mandal-ból, amikor mutatja, hogy az ott az ő hajója. Nem lepődtem meg, mert itt szinte mindenkinek van, már csak a miheztartás végett is. De amikor megtaláltam, melyikre gondol, azért már feltámadt bennem az esztétika.

Jól nézzék meg, mert ezután megemlítette, hogy mellesleg '85 és '90 között saját kezűleg építette a hátsó kertben. Azért csak ekkorát, mert ekkora volt a kert. Majd amikor elkészült, felkerekedtek a családdal (6 gyerek, meg az asszony), kivettek 2 év szabit, felszedték a horgonyt, vitorlát bontottak és körbehajózták a Földet. Kétszer. Na jó, csak egyszer, de amiket mesélt, azt nem tudom visszaadni, azt hallani kellett volna. És mindezt a legnagyobb szerénységgel. Elhihetik, volt miről beszélgetnünk.

A látogatás a vevőnél egyébként jól sikerült, most már ők is azt hiszik, hogy értek valamihez. Ez túl sokáig nem mehet így, előbb-utóbb le fogok bukni. És ha ez nem lenne elég, hétfőn egy teljesen új vevővel már egyedül kell kickoff-olnom. Még nincs két hete, hogy itt vagyok. Nos, ha hasonló ütemben haladok, jövőre indulok az elnökválasztáson is. Mi bajom lehet?

Amikor 4-kor bementem dolgozni, persze már csak a főnök volt bent. Sőt, igazából ő mondta, hogy ugorjak már be, mert beszélnünk kellene. Egyet kellett értsek, mert a hétvégére tervezett bútorösszeszedés már teljesen romba dőlni látszott, amiben kellett volna egy kis segítség. Egy üres lakás visszhangzik, ami pedig hosszú távon árt ám a szépségnek. Péntek délután még a következő logisztikai problémáim voltak: nem volt készpénzem, nem volt utánfutóm, nem volt segítségem és nem volt vonóhorgos autóm. Ja, és a bútortulajokkal sem beszélt senki, de ez az előzőek fényében elhanyagolható, mint a fizikában a légellenállás.

Csakhogy nem erről beszéltünk a főnökkel. Hétfő reggeltől intenzíven kell járnom egy norvég nyelvi kurzusra. Ez azt jelenti, hogy mivel az már rég elkezdődött (valójában egy hónap múlva vége), icipici lemaradásban vagyok, amit a tanár(nő) szerint a délelőtti kurzus után különórákban kellene behoznom. Mindezt összehozni a (kicsit csökkentett) munkaidővel, meg a költözéssel. Végül abban maradtunk, hogy a különórák legfeljebb a hétvégén, a heti 4 délelőtt pont elég lesz elsőre, az előbb említettek mellé. Mindezt úgy, hogy még nincs kulcsom az üres albérlethez, és szerdán már ott kell aludnom.

Nos, a logisztikai problémákat elnapolással oldottam meg, így az is jövő hétre marad, a költözéssel, a nyelvleckékkel és mellesleg a munkával együtt. De legalább végre kezdenek felpörögni a dolgok. Ma szereztem utánfutót, hétfőre kértem fizetési előleget készpénzben, és szereztem a jövő hétre vonóhorgos autót. Meg persze újraírtam a listát, mert a fele máris elkelt. Hétfőn még elkapom a kipécézett kollégát, hogy beszéljen le nekem időpontokat (ő még nem tudja, hogy titkárnő lesz) és meg van oldva minden. Na jó, ez az elmélet. De legalább van terv, amitől majd el lehet (kell) térni.

Hogy azért mégis haladjak valamire, ma elmentem az IKEA-ba, felmérni az árakat. Azt kell mondjam, hogy az IKEA itt a használt bútorral versenyképes, legalábbis árban. Tehát ágyat onnan veszek a jövő héten. Csak azért nem vettem meg ma, mert még mindig tele a kocsim, és nem tudtam volna elhozni. Nem a kocsit, hanem az ágyat. Viszont vettem egy mikrót és egy teafőzőt. Ha még hűtőt sikerül szereznem, adottak lesznek a feltételek a túléléshez. Ha nem... nos, akkor ez az utolsó posztom, mert netem már holnap estétől nem lesz.

Végül délután sétáltam egyet a városban (=nagyközség), és nagy sokára csináltam arról az utcáról is képet, ahol jövő héttől lakok.

Jól látják, az összes ház fehér, a legnagyobb sajnálatomra. Norvégia ezen mediterrán részén ugyanis nagyrészt mindent fehérre festenek, és csak a fagyos északon használják az általam nagyon kedvelt vörösbarna színt házakhoz. Vagy bármi máshoz, ha már itt tartunk: az IKEA-ban csak fehér meg fekete bútorokat láttam, egy-két kivétellel. Ezek a norvégok elég monokróm lakberendezők lehetnek, kulturális sokk lesz nekik az én lakásom a természetes fa színű bútorokkal.

A városkáról is lőttem egy képet, hiszen ma végre kitisztult az idő, és eljött az ideális nyár. Nem az a 30 fok, ami most otthon van, hanem egy kellemes 15, napsütéssel. Erről jut eszembe, ahol a mikrót vettem, árultak légkondikat is, de elfelejtettem megkérdezni, hogy vajon mire használják? Mindenesetre így néz most ki a Mandal főtere.

Holnap tanulnom kell - lemaradásban vagyok a MIT-es kurzusommal, és hétfőre még C#-ul is jó lenne tudnom. Kezdenek felpörögni az események, úgyhogy nagy levegőt kell vennem, mielőtt alábukok.

Azt, hogy lent kell tartani amíg jó nem lesz, azt meg már rég megtanultam.

Felismerések és beismerések

Szokták nézni Bear Grylls túlélőshowját?

Én az elmúlt néhány napban egy egész évadon keresztülrágtam magam. Nos, nem találtam rá még utalást sem, hogyan kell Norvégiában túlélni, úgyhogy nekem kellett rájönnöm.

Először is, az ember nem vásárol az ICA-ban, vagy csak egyszer de akkor csődöt jelent, és hazamegy. Szerencsére ez van a legközelebb (nem a csőd, az ICA), így természetesen az első (k)árfelmérést is ez alapján csináltam. Nem mintha a többi bolt esetén sokkal rózsásabb lenne a helyzet, de azért észrevehető a különbség. A helyi őslakosok ajánlása alapján rápróbáltam a REMA1000 nevűre, ami kicsit olyan, mint otthon a Lidl - a többiekhez képest olcsó, de sosem lehet tudni, éppen mit lehet kapni. Végül 1.5 óra keresgélés után feladtam; szemeteszsák nélkül és porcukorral távoztam. Persze nem ez volt a terv (szemeteszsák és kristálycukor volt), de jó drága dán porcukorral is lehet teát édesíteni, nem? Ráadásul a MasterCardomat sem fogadták el, úgyhogy készpénzzel (!) kellett fizetnem. Még ők is meglepődtek, amikor meglátták a bankjegyeket. Hiába, nincsenek már hozzászokva. Legközelebb megpróbálok forinttal fizetni, hátha már fel sem ismerik a sajátjukat.

Végül tegnap találtam egy olcsóbb helyet, ahol a kártyámat is elfogadják, és még túl messze sincs - a jövőbeli albérletemtől. A jövő idő leginkább mostmár a jövő hetet jelenti, ezért lassan úgy érzem, el kell kezdenem bútort vadászni. Eddig jól állok: már van egy mini főzőlapom sütővel, meg egy fogasom. Nehéz lesz ízlésesen elhelyezni a lakásban, hogy azért ne tűnjön túlzsúfoltnak. Azt hiszem, inkább a sütőt akasztom a fogasra, minthogy a fogast süssem meg. Bár ki tudja, még eljuthatok odáig...

Ma végeztem a munkahelyen az első feladatommal - nagyon meg voltak velem elégedve, hogy tudok olvasni. Büszkén elárultam nekik, hogy már 5 éves korom óta, de ez már sok lehetett nekik, mert rám sóztak rögtön egy másikat. Úgy tűnik, itt sem azért fognak fizetni, hogy az ablakon nézzek kifelé, pedig lenne mit nézni. Aki másra gondolt, annak: hegyek, tavak, folyók és jelenleg esőfüggöny.

Még egy apróbb történettel adós vagyok a régmúltból. Egész pontosan 10 napja indultam el otthonról, hogy jó modorra tanítsam a norvégokat. Igen 10 napja, és igen, jó modorra. Azt mondják, itt van a legjobb sora a nőknek, de azért megnézném, hogy érezné egy magyar nő magát itt. Mivel a nők és a férfiak között nem illik különbséget tenni (merthogy több, mint egyenlők), ezért például nem nagyon vannak külön női és férfi illemhelyek. Sőt, akkor már praktikusan a mozgáskorlátozottakéval is összevonták. Úgyhogy ne ijedjenek meg, ha Norvégiában csak mozgáskorlátozott WC-t találnak, nyugodtan használhatják, nem kell csak emiatt eltörni a lábukat.

Ezen felül nőket előreengedni nem divat. Egyenlőek, vagy nem? Hasonlóképp, egy nő nyugodtan cipekedjen, hurcolkodjon és emeljen nehezet. Tőlem, ha már kiharcolták! Főleg az utóbbira lesz szükségük. Cserébe viszont elég sok férfin felfedezni vélek feminin vonásokat, elsősorban az öltözködésben és viselkedésben, ami nagyon jó.
Még keresem, hogy kinek.

Szóval pontosan az első poszt előtti napon, egy szép meleg szombati napon kezdtem a felkészülést az azóta magam mögött hagyott 2100 km-re. Nagyon egyszerűen lett elintézve a dolog: mindent, amire szükségem lehet (4-5 üveg whisky, 2-3 üveg bor, a számítógépem + az apró) bepakoltunk a szoba közepére, majd fogadásokat kötöttünk, hogy ebből mi fér be. Meg leginkább, hogy mi nem.

Ha pakoltak már össze maguknak fél évre cuccot, tudják, miről beszélek. Ha még nem, akkor feltétlen próbálják ki, majd keressenek maguknak valakit, aki utána visszapakol. Én még nem találtam ilyet (magamat is beleértve), úgyhogy "lustaság fél egészség" alapon a fele még mindig a kocsiban van. Legalább könnyebben eladom a rendőrnek, hogy csak nyaralni jöttem ide a 6-8 fok, esőbe.

Kicsi családom segített este lehordani a cuccot, bezippelni, majd betölteni a kocsiba. Komolyan, szerintem a pótkerék fölött nyílt egy extra dimenzió, mert 1 óra múltán már az volt a kérdés, hogy akkor a gurulós karosszékemen kívül nem akarok-e még valamit magammal vinni, mert van még hely a hátsó ülésen a sílécek mellett. Nem volt több whiskym, úgyhogy nem akartam.

Azért szegény hűséges kisautómon igencsak meglátszott a málha, de jól tűrte. Ezt még a dán határon lőttem, a szarvaspörköltes hotelnél. Úgy ki lett egyensúlyozva, mit egy víziló: farnehézre.

Másnap reggel búcsúzkodtunk egy kört anyámmal és az öcsémmel; megígértem, hogy vigyázok. Azt persze nem, hogy mire, merthogy én sem ma kezdtem. Bevallom, nehéz szívvel, a visszapillantó tükröt letakarva indultam el, hatalmas sóhajjal és kis gázzal. Végül beizgattam a GPS-t meg a zenét és még egyszer utoljára átverekedtem magam Pesten.

Majd utána Budán is.

Első lépések

Vitorláztak már a főnökük hajóján?

Csütörtök délután egy apró kis kirándulást tettünk munka után, amolyan pihenésképpen. Tudják, a hosszú, fárasztó napi robot után, ami délután 3-kor így véget is ért (a szokásos 4 helyett). A főnöknő imád vitorlázni a férjével együtt, ennek megfelelő a hajójuk is: egy vadonat új 43 láb hosszú francia egyárbocos. Még a vitorlafeszítőt is elektromos motor csörlőzi, ha az ember úgy szeretné. Persze lehet kézzel is, úgyis (minden) izgalmasabb kézzel.

A rosszmájúak kedvéért előre bocsátom, hogy nem felvágásból hívta meg a főnök a kollégákat vitorlázni, hanem mert nincs is jobb program egy napsütötte csütörtök délutánra. Vagy van? Nos, nekem momentán nem volt.

Kint a tengeren szépen elővettek egy vödör (!) főtt rákocskát, kenyeret meg majonézt, majd kíváncsian várták, hogy mennyire borzadok el. Nem volt szerencséjük, nem vagyok a borzadós fajta. Így nekiültünk rákot nyúzni/hámozni/pucolni/páncéltalanítani/vetkőztetni (megfelelő rész aláhúzandó). Ez volt az idegesítő rész. Hüvelykujjnyi rákokat ...-ni (aláhúzott ige behelyettesítendő) nem egyszerű, de cserébe időigényes. Főleg, ha az ember még nem csinált ilyet, és legalább egy kenyérre valót kell összehozni belőle, feltéve, hogy csak a túlélésre játszik, és nem akar jól lakni. Nos, nekik még a génjeikben van, hogy az ételért meg kell harcolni. Én pedig elhatároztam, hogy csakazértis jól lakok.

Mivel kimaradt pár napi poszt, ezért most pótolok, hozzanak maguknak egy kis kávét meg sütit. Nem volt internetem, a cégnél meg mégis pofátlanság lenne blogposztokat írogatni munkaidőben már rögtön az első héten, nem? Na majd a jövő héten.

Az első nap az új helyen olyan volt, mint bárhol egy új munkahelyen – szerződés és különféle dokumentumok aláírása, számítógép megszólaltatása, jelszavak, email cím, ilyesmi. Szokásos, akárcsak otthon, két apróságot leszámítva: egyfelől a munkaszerződést leszámítva minden papír norvégul volt, ami  csak látszatra okoz nehézséget. Valójában csak megkönnyítette a dolgomat, mert nem kellett semmit végigolvasnom (lehet, hogy eladtam a kocsimat meg az Eiffel tornyot a norvégoknak?). Másfelől otthon nem szoktam új munkahelyen az első nap végén fél ötkor hazamenni, és kifeküdni a tengerpartra napozni. Tudom, csak rajtam múlt, nyugodtan csinálhattam volna, de nekem itt jutott eszembe először. Ilyen ostoba vagyok, de ezentúl minden helyen ilyen legyen az első napom. Egyébként ha tiszta az ég, ez a tevékenység elég sokat űzhető nyáron: még csak május van, de már most 10 után megy le a nap. Június végén pedig csak néhány órára tűnik el a horizont alatt, és még akkor sincs sötét. Na persze, meglesz ennek még a böjtje...

Csütörtökön már belevetettem magam az első projektem dokumentációjába. Sajnos nem írhatok róla, mert titkos – mindenkit meg kellene öljek, az meg milyen már; gondolom megértik. Kora délután aztán elszaladtunk megnézni az albérletet – merthogy most két hétig egy nyaralóban lakok. Ez itt ugyanis turistaparadicsom – elsősorban azoknak, akiknél már most sem megy le a nap, és egész nap szikrázva fényeskedik a hómező fölött. Azért ez a nyaraló is elviselhető, a mellékelt látvány nyílik az erkélyről. Ha jobban megnézik, az erdősáv mögött ott a homokos tengerpart. Ha nem nézik meg, akkor is.



Tehát elmentünk albérlet-nézőbe. Nem tetszett, ezért inkább a mellette levő félkész, sötétebb, drágább, hidegebb és rosszabb elrendezésűt választottam. Mentségemre legyen mondva, ez is ugyanolyan tök üres, mint a másik, vagyis semmi nincs benne. A főnököm megdicsért, hogy jó az ízlésem, majd segített megírni norvégul a papírokat. Remélem, ezúttal Grönlandot adtam el (illetve vissza) nekik, nem kell az a dánoknak.

Délután következett a hajóút – sajnos elfelejtettem gépet vinni. Amúgy is adós vagyok képekkel, hogy milyen a környék, de annyira otthon érzem magam, hogy nem akarok turistáskodni. A táj itt lesz holnap is. Azért pénteken elmentem Norvégia legdélebbi pontjára, hogy azért mégiscsak na. Elég komoly a vita, hogy az a legdélebbi pont, ahol álltam, vagy a híddal összekötött szigeten van az ország legdélebbi pontja. Ugye látják a hatalmas dilemmát? Szeretném, ha otthon is már csak hasonlón tudnának vitatkozni a parlamentben.


Azért a hídról csináltam mindkét irányba képeket, csak hogy lehessen engem kollektíve sajnálni. Nem muszáj egyszerre, ezért ne indítsanak fészbúk-megmozdulást. Külön-külön is jól lesz.

Péntek délelőtt a melóban megint doksi olvasgatás volt. Amikor kérdezték, azt mondtam, hogy én már kezdem átlátni a projektet, de szerintem ők meg rajtam látnak át. Én se hinném el ennyi idő után, ezért összeírtam néhány okosnak tűnő kérdést, hogy ne bukjak le nagyon. Vagy legalább ne pofára. Este séta a tengerparton, majd pedig egy kávézó elől ingyen-wifiről próbáltam posztolni az új Samsung Galaxy S2-esemről, amit aznap vágtak hozzám, munkaeszköz gyanánt.

Szégyen, nem szégyen, de nem hajoltam el. Persze a posztolás nem sikerült, majd le kell töltenem hozzá egy plusz app-ot - hiába, az élet mégiscsak kemény itt északon.

Tegnap végül rászántam magam egy nagyobb bevásárlásra (tej, kenyér, cukor, szemeteszsák). Már voltam egyszer boltban a héten, de azt inkább csak az éhhalál ellen, mint következetességből. Most alaposabban szétnéztem, ténferegtem vagy 2 órát egy SPAR méretű üzletben. Mit mondjak, nem kellett volna.

Fel voltam készülve, illetve azt hittem, hogy fel vagyok. De a liter tejért kicsit sokallom a 800 Ft-nak megfelelő helyi valutát. Az árak megdöbbentők, durván háromszorosa az otthoninak. Mármint az élelmiszer. A többi változó; van, ami ugyanannyi, van, ami csak 50-60%-al drágább. Nos, nyaralni ne ide jöjjenek, vagy ha igen, hozzanak 1 havi hideg élelmet. Nekem.
Nem csoda, hogy a norvégok viszont állandóan nyaralnak, és nem azért, mert itt nagyon hideg van, ugyanis nincs. Hanem amit buknak a repjegyen, visszajön a kaján. Nyilván ilyen peremfeltételek mellett én is Madagaszkárra járnék (fogok járni) enni.

Persze tegnap is muszáj volt üldögélni egy-két órát a parton, még szeles időben is. Tudom, hogy erről már volt kép, de Pesten olyan ritkán jut le az ember a tengerpartra. Hja, a sok meló, ugye.

A mai nap a tanulás, pakolás, pihenés és a krónikus internethiány enyhítésének jegyében telt - intéztem netet sok-sok aranypengőért. Itt még a rádióhullám is csak jó pénzért szennyezi a levegőt. A jövő hét viszont esemény- (és internet)dúsabb lesz: be kell rendeznem legalább alapszinten egy teljesen üres lakást. A tapasztalt, és nem kevésbé segítőkész spanyolviasz-feltalálók kedvéért megjegyzem, hogy az IKEA svéd cég, bár elismerem itt is van áruházuk. Ettől függetlenül az B-terv, egyelőre. Egyébként is, bárki bármit mond ágyakról, szekrényekről meg íróasztalokról, szerintem a legfontosabb (és ezért elsőként beszerzendő) bútor a hűtőszekrény és a mikró. Aki szerint nem, az még nem járt legénylakásban. Aki járt, az vagy gyorsan el is menekült onnan, vagy abban él, és tudja, mire gondolok. (A szexre, de hogy jön ez ide???)

A héten viszonylag hamar elkönyvelhettem hiányos kulturális tudásom első áldozatát: az otthonról hozott fél tucat százas papír zsebkendőt. Itt ugyanis ilyet használni meglehetős illetlenség, jól nevelt (norvég) ember nem fújja ki az orrát. Nem csak papír zsebkendőbe nem, semmibe. Helyette inkább jól felszívja, akkor is, ha náthás.

Hogy mit csinál vele utána, azt még nem tudom, de félek, ha be akarok illeszkedni, hamarosan ki fog derülni.

Érkezés Norvégiába

Utaztak már tengerjáró komppal?

A tihanyi rév nem ér. Én már utaztam egyszer, egy 3 órás úton Németországból Svédországba. Illetve ma másodszor: Dániából Norvégiába, de ez most inkább 4 óra lett. Na nem koncepcióból: a négy hajómotorból kettő nem akart beindulni az istennek se. Van ez így.

Gyönyörű időnk volt ma: szikrázó napsütés, 15 fok, szebbet festeni se lehetne. Azért reméltem, hogy a tengeren elkap minket egy emberes vihar, csak hogy érdekesebb legyen. Alapvetően utálom a hullámvasutat, de a tenger, az más. Mégiscsak onnan másztunk ki néhány millió évvel ezelőtt, és a gének emlékeznek. Az enyéim legalábbis mindenképp. A repülőutakon is mindig reménykedem egy nagy viharban, de ott inkább azért, hogy izgalmas legyen - egyébként marha unalmas egy kis helyen szorongani, és azon izgulni, hogy a szebbik stewardess kínáljon meg a műanyag szendviccsel. Ok, ennek máshogy van köze a génekhez.

A múltkori komputamnál hatalmas vihar volt - állítólag. A magam részéről végigaludtam egy hatalmas ebéd után. Ezért hát elhatároztam, hogy most csakazértis végignézelődöm! Csak nem lehet olyan unalmas a végtelen tenger látványa, mint egy német autópálya!

Ezért amikor indulás után 1 órával felébredtem, szomorúan konstatáltam, hogy ez így mégsem lesz jó: a kilátófedélzeten egy falnak dőlve, ültömben elaludni! Úgyhogy a problémát orvosolandó inkább kényelmesen elnyúltam a fedélzet egy szélcsendesebb részén és úgy aludtam tovább. Duruzsoló hajómotorok (mostmár mind a négy!), meleg napsütés, a szél elől az üvegablakos kilátóba menekülő utasok. Hát nem ideális egy délutáni szunyához? Mielőtt megköveznek, elárulom, hogy nem én voltam az egyetlen, aki így áldozott az idei első igazi napsütésnek: a norvégok (és ha már itt tartunk, a dánok is egy kicsit) olyanok, hogy amíg az másokat nem zavar, azt teszik, amihez éppen kedvük van. Például alszanak a hajólépcső fordulóban, a széles folyosón vagy a kilátófedélzeten. Mondtam már, hogy jó hely?

És hogy mekkora egy ilyen komp? 3 szinten állnak be az autók, 8 sorba szintenként. Ilyenek járnak pl. Franciaország és Korzika között is. Van rajta külön business class, 2 étterem, sofőrkabinok, valamint 2 kilátófedélzet. Persze mindkettő hátrafelé néz; arra van a látnivaló, nem? A Titanic-ból okulva két dologra is jó: 1. nem fog Kate Winslet DiCaprio-val a hajóorrban bohóckodni (már megérte!), 2. az utasok nem látják a közeledő jéghegyeket. Mindenesetre ha még sosem süllyedtek el jéghegy miatt, és/vagy még nem utaztak tengerjáró kompon, feltétlen próbálják ki!

Norvégiába (át)érve, sőt, már a parthoz közeledve megint elfogott az érzés, hogy hazaértem.

Ez nálam gyári hiba lehet, vállalom; Svédországban is rám szokott törni. Már a városban (!) olyan szép a táj, hogy az ember el sem hiszi, amikor kiér. Na jó, elfogott egy másik érzés is egy idő után: a kocsiból kivetetem az 5. sebességet. Az országúton megengedett 80-hoz, ami legtöbbször 70-re, vagy 60-ra van korlátozva, csak felesleges ingerforrás. Még az autópályán megengedett 90-hez is elég egy hosszú negyedik utazónak, nem?

Végül délután a hotelba bejelentkezés és egy késői ebéd után lesétáltam a tengerpartra. Ahogy említettem, a legmelegebb ma 15 fok volt, és ez volt az év első igazi meleg napja (nem melegnapja! az itt nem ma van). Na, észreveszik a szokatlant a képen?

Pontosan: homokos a tengerpart! Biztos nem mondtam még, hogy jó hely?