Érkezés Norvégiába

Utaztak már tengerjáró komppal?

A tihanyi rév nem ér. Én már utaztam egyszer, egy 3 órás úton Németországból Svédországba. Illetve ma másodszor: Dániából Norvégiába, de ez most inkább 4 óra lett. Na nem koncepcióból: a négy hajómotorból kettő nem akart beindulni az istennek se. Van ez így.

Gyönyörű időnk volt ma: szikrázó napsütés, 15 fok, szebbet festeni se lehetne. Azért reméltem, hogy a tengeren elkap minket egy emberes vihar, csak hogy érdekesebb legyen. Alapvetően utálom a hullámvasutat, de a tenger, az más. Mégiscsak onnan másztunk ki néhány millió évvel ezelőtt, és a gének emlékeznek. Az enyéim legalábbis mindenképp. A repülőutakon is mindig reménykedem egy nagy viharban, de ott inkább azért, hogy izgalmas legyen - egyébként marha unalmas egy kis helyen szorongani, és azon izgulni, hogy a szebbik stewardess kínáljon meg a műanyag szendviccsel. Ok, ennek máshogy van köze a génekhez.

A múltkori komputamnál hatalmas vihar volt - állítólag. A magam részéről végigaludtam egy hatalmas ebéd után. Ezért hát elhatároztam, hogy most csakazértis végignézelődöm! Csak nem lehet olyan unalmas a végtelen tenger látványa, mint egy német autópálya!

Ezért amikor indulás után 1 órával felébredtem, szomorúan konstatáltam, hogy ez így mégsem lesz jó: a kilátófedélzeten egy falnak dőlve, ültömben elaludni! Úgyhogy a problémát orvosolandó inkább kényelmesen elnyúltam a fedélzet egy szélcsendesebb részén és úgy aludtam tovább. Duruzsoló hajómotorok (mostmár mind a négy!), meleg napsütés, a szél elől az üvegablakos kilátóba menekülő utasok. Hát nem ideális egy délutáni szunyához? Mielőtt megköveznek, elárulom, hogy nem én voltam az egyetlen, aki így áldozott az idei első igazi napsütésnek: a norvégok (és ha már itt tartunk, a dánok is egy kicsit) olyanok, hogy amíg az másokat nem zavar, azt teszik, amihez éppen kedvük van. Például alszanak a hajólépcső fordulóban, a széles folyosón vagy a kilátófedélzeten. Mondtam már, hogy jó hely?

És hogy mekkora egy ilyen komp? 3 szinten állnak be az autók, 8 sorba szintenként. Ilyenek járnak pl. Franciaország és Korzika között is. Van rajta külön business class, 2 étterem, sofőrkabinok, valamint 2 kilátófedélzet. Persze mindkettő hátrafelé néz; arra van a látnivaló, nem? A Titanic-ból okulva két dologra is jó: 1. nem fog Kate Winslet DiCaprio-val a hajóorrban bohóckodni (már megérte!), 2. az utasok nem látják a közeledő jéghegyeket. Mindenesetre ha még sosem süllyedtek el jéghegy miatt, és/vagy még nem utaztak tengerjáró kompon, feltétlen próbálják ki!

Norvégiába (át)érve, sőt, már a parthoz közeledve megint elfogott az érzés, hogy hazaértem.

Ez nálam gyári hiba lehet, vállalom; Svédországban is rám szokott törni. Már a városban (!) olyan szép a táj, hogy az ember el sem hiszi, amikor kiér. Na jó, elfogott egy másik érzés is egy idő után: a kocsiból kivetetem az 5. sebességet. Az országúton megengedett 80-hoz, ami legtöbbször 70-re, vagy 60-ra van korlátozva, csak felesleges ingerforrás. Még az autópályán megengedett 90-hez is elég egy hosszú negyedik utazónak, nem?

Végül délután a hotelba bejelentkezés és egy késői ebéd után lesétáltam a tengerpartra. Ahogy említettem, a legmelegebb ma 15 fok volt, és ez volt az év első igazi meleg napja (nem melegnapja! az itt nem ma van). Na, észreveszik a szokatlant a képen?

Pontosan: homokos a tengerpart! Biztos nem mondtam még, hogy jó hely?