Thaiföld 1.

Repültek már egyben sok órát?

Átszállással nem ugyanaz, higgyék el. Ott történik valami: leszállás, új kapu keresgélése, várakozás a következő indulásra, addig esetleg boltokban szétnézés, netán alvás elnyúlva három széken. Aztán felszállás, és máris csak pár óra van hátra. Oké, elismerem, ezek egyike sem üti át az adrenalin plafont, de azért az egy helyben üléshez képest mégiscsak egy apró változatosság.
Alapesetben.

Mi a Norwegian Airlines-al repültünk Oslobol egyenesen Bangkokba (nem, ez nem a reklám helye). Jöhettünk volna persze kocsival is, de a 170 óra vezetési idő elég pazarló viszonyban van a szabadsággal. Így a közvetlen járat volta miatt (na meg mégiscsak "hazai") inkább ezzel jöttünk. És mivel majd' egy évre előre vettük meg a jegyeket, így rendkívül olcsón jutottunk hozzá.

Közvetlen járat ide, Norwegian oda, azért 8700 km-t még a Boeing 787 Dreamliner is 11 óra alatt tesz meg. Ami persze még mindig jobb, mint mondjuk egy 22 órás út dubaji átszállással, meg persze így sokkal költséghatékonyabb is. Előtte egy 5 óra autózás Osloba, utána még 1.5 óra repülés Phuketra, majd még másfél kocsival a szállásra; a várakozási időkkel együtt megvolt a 24 óra utazás. Mi mégis a 11 órás egy helyben üléstől tartottunk a legjobban. Készültünk mindennel, amivel lehetett (meg amivel nem): csordultig feltöltött ebook-ok (egy töltéssel simán elvisz 1 hónapot, úgyhogy mi fel voltunk készülve arra is, hogy a másik irányba megyünk körbe), a telefonokat közvetlen az utolsó pillanatig töltőrőn tartottuk, megpakolva zenékkel, játékokkal; mp3 lejátszó, laptop filmekkel, kártya, csoki, fejben sakk. Tudják, ezek közül miket használtunk?
A fülhallgatókat.

A Norwegian Dreamliner-ein ugyanis mindenkinek saját androidos media centere van, 7 colos kijelzővel. Ezen lehet filmet nézni, zenét hallgatni, játszani, repülést nyomon követni, sőt, még USB bemenete is van, telefont tölteni. Ráadásul nem is rossz film- és zeneválasztékkal, amik között találtunk meglehetősen újakat is. Mindez persze a turistaosztályon. Számomra így az első 2.5 óra azzal telt, hogy megnézzem végre az új Hobbit 2-t, amit alig fél éve kezdtek játszani a mozikban. Aztán még megnéztünk ezt-azt, zenét hallgattunk, passziánszoztunk sakkoztunk, meg egyáltalán, egész jól elvoltunk a kis képernyőnkkel egy jópár órán keresztül.

Na ez már a reklám helye.

Mivel a repülő délután 3 körül indult, és hajnali 6 körül ért Bangkok-ba (helyi idő szerint), ezért a Norwegian úgy sötétítette az utasteret és az ablakokat, úgy keverte a levegőt és állította a hőmérsékletet, hogy az ember elálmosodjon egy idő után, és tudjon aludni egy pár órát. Csodák persze nincsenek, egy kis ülésbe préselve - még ha amúgy kényelmes is - nagyon megviselő aludni, de azért nem teljesen lehetetlen. Érkezés előtt egy órával pedig a fordítottját játszották: fokozatosan kivilágosították az ablakokat, lassan felhomályosították a belső világítást, amit a kék felé toltak el és hűvösebb levegőt kezdtek befújni. Így teljesen azt éreztük, hogy tényleg reggel van, mint a helyi idő szerint. Gyakorlatilag azzal a 2-3 óra szunyókálással meg ezekkel a trükkökkel sikerült átverni a testünket, így a jetlag-ből (időzóna váltás) alig éreztünk valamit és az első naptól kezdve az új időre álltunk át.

Ami viszont mellbevágó volt - szó szerint - az a páratartalom. Olyan nyúlós-ragadós a levegő, hogy emellett az, hogy meleg van, már szinte enyhítő körülmény.

És meleg, na az van.

A második, ami félelmetesen meglepett, az a közlekedés. Most nem fejtem ki, erre külön poszt lesz szánva. Legyen elég annyi, hogy a norvég közlekedési morál és az ázsiai között egyetlen hasonlóságot találtunk: itt is vannak utak.

Persze mi nem az utak miatt jöttünk.

Aljas módon (és mivel elég megbízhatatlan a net), most csak ízelítőt kapnak a képekből. Aki pedig azon tűnődik, hogy mit keresnek ilyen képek a norvegiabamentem blogon, annak csak ezzel a képpel tudok magyarázatképpen szolgálni, amit egy elefántfarm bárjánál lőttünk. Igen, az ott középen egy valódi norvég zászló.

Aki még mindíg nem érti, hogy keveredtek ide ilyen képek, annak javaslom az előző posztot.

Mindenki másnak pedig a következőt.

Életjel

Már megint nem írtam egy jó ideje, igaz?

Van mentségem, ami azért nem csak kifogás, mert igaz. Persze ez senkit nem érdekel, de az én lelkiismeretemet megnyugtatja, ha leírom. Meg különben is hosszabb lesz tőle a poszt, és a hosszabb jobb.
Vagy nem?

Ja igen, a mentség. Szóval az úgy kezdődött, hogy tavaly nyáron a párommal úgy döntöttünk, hogy egy életünk, egy halálunk (mármint fejenként), megvalósítjuk azt, amire soha jobb alkalom nem lesz. Mivel még nem kötöttük le magunkat építkezéssel/gyerekkel/kutyával/macskával/aranyhallal, meg különben is évek óta szeretnénk eljutni oda, ezért most, vagy soha.

Tudják dolgoztam nemzetközi nagyvállalatnál, úgyhogy akár oldalakon keresztül tudnám így folytatni, hogy semmi konkrét nem hangzik el (írásban nem is lenne egyszerű), de mégis úgy tűnik, mintha.
Aztán meg nem.

De megkímélek mindenkit, mostmár úgyis megvan a kötelező szavak száma. Thaiföldre szerettünk volna mindketten eljutni, és tényleg jó alkalom adódott. Úgyhogy még tavaly augusztusban kinéztük a repjegyeket, így igencsak jutányos áron jutottunk hozzájuk. Mindez azért aktuális, mert holnap reggel repülünk. Egyelőre oda.
Vissza majd jóval később.

Ennek két vonzata van. Az egyik, hogy az év első három hónapjában négyet dolgoztam le, hogy a hosszú szabadság egy részét túlórából csúsztathassam le, valamint a céges projektemmel is eljussak egy olyan pontra, amikor elvannak nélkülem pár hétig. Nem mintha nélkülözhetetlen lennék, csak elég specifikus a szakterületem, és az elmúlt két évben ezzen a projekten dolgoztam, így nem lett volna egyszerű mindent átadnom valakinek, főleg ilyen (relatíve) rövid időre. Így hát rengeteg túlórát begyűjtöttem, ami mellett mindössze 2-3 síelős videó összevagdalására futotta az idő, azt is a tágabb családnak.
Na jó, meg arra a 3 síelős napra.

Ha szerencséjük van, vagy jó kedvem lesz (amelyik előbb összejön), írok arról is (lehet, hogy így már nem is szerencse, igaz?); sőt, talán még arra is összekaparom magam, hogy újabb 4-5 órát eltöltsek egy 3 perces publikus videó zenére összevagdalásával. Mármint a síelésről Dél-Norvégiában.
Azért lássuk be, a képek meg a szöveg sanszosabb.

Nos, ennyit a mentségről. Tényleg alig volt időm, szinte minden hétvégén dolgoztam, amikor meg nem - nos, olyan fáradt voltam, hogy szerintem jobban jártak vele, hogy csak a jogi berendezkedésről értekeztem. Azt sem túl bőven, de legalább abszolúte nem objektívan, és egyetlen hallomásos eset alapján.
Ezt visszaolvasva szinte már szégyellem is.
Na jó, nem.

A másik vonzata a nyaralásunknak, hogy a blog most pár hétre nagyon messze kerül a címadástól. Így aki Norvégia iránt érdeklődik, annak azt javaslom, hagyjon ki pár posztot, és folytassa ott, ahol én fogom, ha visszajöttünk.
Khm... úgy értem, amikor.

A következő egy-két posztban (remélhetőleg) fellelhető pálmafák, trópusi esők, és meleg-tengeri halak ugyanis nem a globális felmelegedés Norvégiára gyakorolt hatásai lesznek! Ne tévesszen meg senkit a nem autentikus tartalom, ez még mindíg a norvegiabamentem blog.
Csak elmegyünk nyaralni.

Én szóltam...