Életjel

Már megint nem írtam egy jó ideje, igaz?

Van mentségem, ami azért nem csak kifogás, mert igaz. Persze ez senkit nem érdekel, de az én lelkiismeretemet megnyugtatja, ha leírom. Meg különben is hosszabb lesz tőle a poszt, és a hosszabb jobb.
Vagy nem?

Ja igen, a mentség. Szóval az úgy kezdődött, hogy tavaly nyáron a párommal úgy döntöttünk, hogy egy életünk, egy halálunk (mármint fejenként), megvalósítjuk azt, amire soha jobb alkalom nem lesz. Mivel még nem kötöttük le magunkat építkezéssel/gyerekkel/kutyával/macskával/aranyhallal, meg különben is évek óta szeretnénk eljutni oda, ezért most, vagy soha.

Tudják dolgoztam nemzetközi nagyvállalatnál, úgyhogy akár oldalakon keresztül tudnám így folytatni, hogy semmi konkrét nem hangzik el (írásban nem is lenne egyszerű), de mégis úgy tűnik, mintha.
Aztán meg nem.

De megkímélek mindenkit, mostmár úgyis megvan a kötelező szavak száma. Thaiföldre szerettünk volna mindketten eljutni, és tényleg jó alkalom adódott. Úgyhogy még tavaly augusztusban kinéztük a repjegyeket, így igencsak jutányos áron jutottunk hozzájuk. Mindez azért aktuális, mert holnap reggel repülünk. Egyelőre oda.
Vissza majd jóval később.

Ennek két vonzata van. Az egyik, hogy az év első három hónapjában négyet dolgoztam le, hogy a hosszú szabadság egy részét túlórából csúsztathassam le, valamint a céges projektemmel is eljussak egy olyan pontra, amikor elvannak nélkülem pár hétig. Nem mintha nélkülözhetetlen lennék, csak elég specifikus a szakterületem, és az elmúlt két évben ezzen a projekten dolgoztam, így nem lett volna egyszerű mindent átadnom valakinek, főleg ilyen (relatíve) rövid időre. Így hát rengeteg túlórát begyűjtöttem, ami mellett mindössze 2-3 síelős videó összevagdalására futotta az idő, azt is a tágabb családnak.
Na jó, meg arra a 3 síelős napra.

Ha szerencséjük van, vagy jó kedvem lesz (amelyik előbb összejön), írok arról is (lehet, hogy így már nem is szerencse, igaz?); sőt, talán még arra is összekaparom magam, hogy újabb 4-5 órát eltöltsek egy 3 perces publikus videó zenére összevagdalásával. Mármint a síelésről Dél-Norvégiában.
Azért lássuk be, a képek meg a szöveg sanszosabb.

Nos, ennyit a mentségről. Tényleg alig volt időm, szinte minden hétvégén dolgoztam, amikor meg nem - nos, olyan fáradt voltam, hogy szerintem jobban jártak vele, hogy csak a jogi berendezkedésről értekeztem. Azt sem túl bőven, de legalább abszolúte nem objektívan, és egyetlen hallomásos eset alapján.
Ezt visszaolvasva szinte már szégyellem is.
Na jó, nem.

A másik vonzata a nyaralásunknak, hogy a blog most pár hétre nagyon messze kerül a címadástól. Így aki Norvégia iránt érdeklődik, annak azt javaslom, hagyjon ki pár posztot, és folytassa ott, ahol én fogom, ha visszajöttünk.
Khm... úgy értem, amikor.

A következő egy-két posztban (remélhetőleg) fellelhető pálmafák, trópusi esők, és meleg-tengeri halak ugyanis nem a globális felmelegedés Norvégiára gyakorolt hatásai lesznek! Ne tévesszen meg senkit a nem autentikus tartalom, ez még mindíg a norvegiabamentem blog.
Csak elmegyünk nyaralni.

Én szóltam...