Nos, én is.
Megnyugtatásul: ez lesz egyelőre az utolsó autós történet. Legalábbis nagyon remélem. Viszont ennek megfelelően hosszú a poszt. Nem kicsit, nagyon. De én is végigszenvedtem, úgyhogy... Na jó, bevallom, azért szoktam néha élvezni is az autós történeteket.
De ez most nem az a mese.
Elöljáróban azért röviden és tömören az utóbbi "sanyarú" időkről. Mivel ez volt a terv eredetileg is, így kivettem két hét szabadságot húsvétkor, amit nagyobbrészt otthon sikerült eltölteni. Mármint Magyarországon. Azért csak nagyobbrészt, mert levonandó belőle az utazás, ami innen haza kocsival két napos.
Meglepő módon vissza is.
Most persze foghatnám erre a dolgot, hogy ezért nem volt időm posztolni. Még igaz is. De mivel a kifogás olyan, mint a vélemény, ezért nem fogom rá. (A vélemény olyan, mint a segglyuk: mindenkinek van, de senki nem kiváncsi a másikéra). A lényeg, hogy a tervezett hazaút előtt fel kellett készíteni az autót a hosszú útra.
Bár ezzel valószínűleg sokan nem értenek egyet, de számomra a legfontosabb egy ~3600 km-es út előtt az, hogy a kocsi akusztikailag fel legyen készítve. Persze, olajszint, folyadékok, ilyesmi is, dehát egyfelől az alap, másfelől nem az a legfontosabb, hanem a zene. Tehát ha kifogy az üzemanyag, akkor hangerővel még azért el lehessen emelkedni a talajtól. Csak mert ott nincs gördülési súrlódás. A légellenállást pedig még az egyetemen is mindig elhanyagoltuk.
Lehet, hogy kicsit lusta is vagyok és nem csak a szerencsém fogyott ki ezekkel az új hangszórókkal, amiket még tavaly nyáron rendeltem a kocsiba. Tudják, hogy mielőbb tudjak zenét hallgatni az autóban is. Bár a járművek alapvetően üzemanyaggal mennek, aki ismer, tudja rólam, hogy én meg alapvetően zenével működök. Valójában attól a pillanattól kezdve, hogy reggel felkelek addig a pillanatig, amíg elalszom (illetve még azután kb. 1 órán át) körülöttem mindig szól a zene. Akár otthon, akár a munkahelyen, akár motoron (ami még mindig nincs), akár az autóban. Na igen, jól látják, a hiba az én készülékemben
A hangszórókat még tavaly augusztusban beszereztem ugye. Aztán az ajtót szétszedve kiderült, hogy nem kompatibilis a csatlakozója, mert a VW saját csatlakozót használ. A régiről lefűrészelve a VW csatlakozót, így gyártva adaptert nekiduráltam magam a dolognak még egyszer. Az ajtót ismét szétszedve kiderült, ha beszerelem, akkor nem lehet lehúzni teljesen az ablakot, kell egy távtartó adapter. Aztán bő1 hónap várakozás után megérkezett Angliából az E-bay-en rendelt adapter - valószínűleg még én is gyorsabban átúsztam volna vele onnan, pedig lassan úszok. Mindenesetre az ajtó újabb szétszedése után kiderült, hogy az adapter nem jó. Sebaj, amikor karácsonykor otthon voltam, vettem megfelelő adaptert, de igazság szerint ezek után a halálnak volt kedve télen újra szétszedni az ajtót. Gondoltam, tavasszal megyek úgyis haza, télen meg úgyis csak napi 2x15 percet autózok. Persze tévedtem.
Ugyanis nem igazán volt tavasz, amikor hazamentem.
Az indulás március 22 péntek reggelre volt időzítve, ami minden emberi számítás szerint tavasz szokott lenni. Nos, egész márciusban hó volt, meg -10, úgyhogy kicsit már bosszantott a dolog. Legnagyobb megnyugvásomra március 15-én itt is leesett vagy 15 centi hó. Ez azért megnyugtató, mert annyi biztos nem olvad el 22-ig, ráadásul itt még katasztrófahelyzetet se okoz, mert valami fura oknál fogva a helyiek ezen nem lepődnek meg. Még akkor se, ha az utóbbi néhány évben itt lenn délen alig esett télen hó, nemhogy március közepén. De így legalább tudtam, hogy mostmár nincs értelme tovább halogatni a dolgot: a hó elolvadni nem fog, én pedig nem vezetek 3600 km-t zene nélkül. Tehát hóban fogok szerelni. Ez megnyugtató, nem?
Az indulás hetének hétfőjén munka után álltam neki a hangszórónak, olyan 5 körül. Szerencsém volt, mert +2 fok volt, és csak kicsit volt szanaszét fagyva minden. Az ajtó újabb szétszedése után (ez persze már rutinszerű művelet volt eddigre) kiderült (ez is rutinszerű volt már), hogy az új adapter a távtartás, a hangszóró, a csavarok és a kárpit szempontjából már jó, viszont a hátsó lemezzel nem teljesen kompatibilis, mert belelóg az egyik meghajlított részbe. Semmi gond, ezúttal készültem, és a nálam levő reszelővel egy röpke fél óra alatt formára igazítottam az adaptert. Felkészült voltam, mert előző nap a hangszóróhoz is kellett a műanyag adaptert egy icipicit igazítani - csak a rend és a jó hangzás érdekében. Tudják, minden egyes levegőmolekula, amelyik elszökik a rögzítés és a keret között az teljesítményvesztés. Mérnök lévén mindíg optimális hatásfokra törekszem. Főleg ha a hangerőről van szó.
Ezért az illesztést reszelés után még le is szigeteltem.
Cirka 3 óra alatt sikerült szétszedni az ajtót, bereszelni a hangszórót, beszerelni a hangszórót, majd összerakni az ajtót. így csak elsőfokú fagyási sérülések keletkeztek a kezemen, plusz néhány egyéb vérzés a fémalkatrészek gondatlan kezelése miatt. Íme néhány kép, ha valaki szét akarna szedni egy Passat első ajtót.
Nem javaslom egyébként.
Miután összeraktam az ajtót, ki akartam próbálni, hogy szól a cucc. Már nagyon kíváncsi voltam rá, hiszen hónapok óta erre vártam. Szerencsére egy szóban nagyon jól le tudom írni, hogy teljesen átérezzék.
Sehogy.
Lemerült ugyanis az akkumulátor. Bár csak 3 órán át volt nyitva az ajtó, azért az ablakot is le kellett húzni egyszer-kétszer, mert ahogy látják, azt is ki kell venni és visszatenni egy hangszórócserénél (no comment). Ettől még mondjuk nem lett volna szabad lemerülnie. Na jó, valószínűleg az se tett jót neki, hogy télen maximum csak 15 perceket ment, és szinte minden nap -10 fok körül indítózott, így valószínűleg sosem töltött annyit, amennyi fogyott belőle. Na meg persze nem is mai darab. Se az autó, se az akksi.
Semmi gond, gondoltam még csak 8 óra, elsétálok az egyik kollégához, mindössze 10 percnyire lakik, az oda-vissza még -2 fokban is csak 20 perc. De addig legalább végre zsebre tehetem a kezem. Az egyetlen bökkenő, hogy az ablakot csak elektromos emelővel lehet felhúzni - az összeszerelés során utoljára félig lehúzott állapotban kell legyen. 5 perces várakozásokkal mindig összeszedte magát az akksi annyira, hogy 2-3 centivel feljebb menjen az ablak, így cirka 15-20 perc alatt fel tudtam húzni. Magamat is, meg az ablakot is. Majd megnyugodva elballagtam a kollégához. Fél 9-re járt (nem a kolléga, hanem az idő). Mivel minden olyasmit gyűjt, ami még valaha valamire jó lehet, ezért nem meglepő módon akkutöltője is akadt. Elkértem, megköszöntem, elhoztam és visszaballagtam az autómhoz.
Már erősen sötétedett, úgyhogy a telefonom vakujának a fényénél kioperáltam az akksit a kocsiből egy gyenge háromnegyed óra alatt... Egyfelől az ujjaimat már nem nagyon éreztem az időközben fagypont alá süllyedt hőmérsékletben, másfelől ez már rég nem eredeti akkumulátor volt, viszont az előző tulajnak valahogy beletuszkoltak egy 2 mérettel nagyobbat. Gondolom meleg műhelyben állványról hozzáférve jó világításnál némi próbálkozással megtalálták a forgatások és eltolások egy olyan lineáris kombinációját, amivel helyre lehetett tenni. Nem gond, sötétben, fagyott ujjakkal messziról behajolva nekem meg sikerült kivenni.
Igaz, némileg több próbálkozás után.
Az autót bezárni nem lehetett, mert a központi zárnak kell egy minimális töltés valamiért (ami akku hiányában nincs) - valószínűleg hibás a mechanikája, és csak elektromosan tudja behúzni. Szerencsére ez itt azért nem olyan nagy baj, nyugodt szívvel hagytam nyitva a kocsit éjszakára. Újabb 15 perc alatt hazacipeltem az akkumulátort (25-30 kilós lehet), feltöltöttem, majd reggel munka előtt vidáman "elballagtam" vele az autóhoz a csendes március közepi hóesésben erősen remélve, hogy csak lemerült és nem döglött meg. Ezúttal 10 perc alatt sikerült helyre tenni. Az akksit is, meg az önérzetemet is. Pöccre indult is.
Mindkettő.
Kedden este norvég nyelvóra a program, így szerdára terveztem a gumicserét, elvégre csak péntek hajnalban kezdődik a hazaút. Ugyanis még a télen eldöntöttem, hogy mivel húsvétra megyek haza kocsival, és az úgyis tavasszal van, így lecserélem a gumikat, és felteszem a nyárit. Na jó, elsősorban azért, mert a téli gumijaim szöges gumik, és azt Európa elmaradottabb országaiban (Németország, Ausztria, ilyesmi), nagyon-nagyon rossz szemmel nézik. Magyarország miatt azért nem aggódtam, mert ugyan otthon is tilos a szöges gumi, de ott legalább úgyis megbüntet a rendőr valamiért, ha megállít; akkor legalább lett volna oka, és nem kell előszednem a tartalék izzókészletet. Nem mintha lenne. Viszont a német rendőrnek nem akartam magyarázkodni.
Elsősorban azért, mert annyira nem tudok németül.
Kedden már nem havazott, így szerencsére az út nem, csak minden más volt havas, amikor szerdán mindössze 2 óra alatt feldobtam a nyári gumikat. +2 fokban. Sebaj, már úgyis kezdtem hozzászokni. Egyébként pedig még úgysem szereltem havas tájban nyári gumit. És igen, a hátsó lökhárítóról jégcsap lóg.
Csak mondom.
Elvileg csütörtökön is szokott lenni norvég nyelvóra, de most iskolai szünet miatt elmaradt. Mivel kedden a feltöltött akksival ki tudtam próbálni a bal oldali hangszórót (és rendkívül elégedett voltam az eredménnyel), ezért csütörtökön a felszabadult 2 óra alatt beszereltem a jobb oldalit is. Tudják, mindent elő kell készíteni (értsd: bereszelni), ajtót szétszed, hangszórót beszerel, ajtót összerak. Tudják, rutinmunka, bár most a "kiderül" rész elmaradt. Így csütörtök este már csak össze kellett pakolni.
Bár a hazaúton az első nap szinte végig esett a hó, a nyári gumi csak itt-ott okozott kellemetlen perceket a kétszer 1800 km alatt. Például rögtön az első reggelen a kompra felhajtó rámpa elég hosszú, meredek és hókásás volt ahhoz, hogy a nyári gumin egy megállás a lejtőn biztos visszacsúszással járt volna, összetörve pár autót a tömött sorban. De mivel a buzgó imádság hatására nem kellett megállni (ami egyébként felettébb szokatlan), ezért erre nem került sor. Ettől az apróságtól eltekintve szerencsére mind a hazaút, mind a visszaút többnyire eseménytelen (és zeneileg telített!) volt, ami nyári gumin hóban és hidegben szerintem nem rossz teljesítmény. Otthon lenni persze nem volt eseménytelen, de ez már egy másik történet. Mivel egyáltalán nem az érdekesebb, hanem a fárasztóbb fajtából, ezért azt nem is fogom elmesélni.
A visszaútról viszont azt igen, hogy komp Dániából csak este 9.30-kor megy a téli menetrendben. Ami még fontosabb, hogy a tavasziban is. Ez persze önmagában még nem lenne említésre méltó, de így egy kicsit szorosabb első napi vezetéssel (~1100 km) második nap maradt idő (kb 5 óra) Dániában a Legoland-ot megnézni. Tudják, ahol még a kerítés is legóból van (és tényleg!). De erről majd a következő posztban fogok mesélni, mert ez már annyira hosszú, hogy eddig úgysem jutnak el, így nem kell betartanom ezt az ígéretemet se.
Talán még annyit, hogy Norvégiába hajnali fél 1-kor egy Legoland és ~700 km vezetés után visszaérve a legszembetűnőbb az volt, hogy április 7-én még befagyott tavak fogadnak.
Nos, ez egy ilyen hely.
Nekem tetszik!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése