Ha még nem, akkor képzeljék el, hogy az M1-esen lemennek Budapestről Mosonmagyaróvárra, meg vissza. Négyszer. Egymás után. Ez volt a mai program: 1150 km a Németalföldön. Egy pihenővel. És az egészben a legrémesebb még Salzburg hétfő reggel 10-kor volt - soha ne menjenek oda kocsival.
És ha már itt tartunk, a fentebb említett német autópályára se. Rémesen unalmas - lenne, ha nem próbálna minden német a szomszéd falu piacára is autópályán menni. Komolyan. Így viszont túlélőtábor annak, aki haladni szeretne. Ráadásul csak ma jöttem rá, hogy egész Németország egyetlen hatalmas város: bármerre jártam, jobbra mindig valami Ausfahrt nevű város volt. Elképesztő. Egyszer majd szétnézek már ott.
Viszont a szállás ma este nagyon sok csillagos, de nem a dubaji értelemben. A házigazda éppen őzpörköltet csinált, és az összes vendégét (mindhármónkat) meghívta a saját asztalához. Majd a kedves idős dán házaspárral, a házigazdával, és a ki-tudja-honnan előkerült tucatnyi helyivel megetettük a pár hetes bárányokat, hatalmas tüzet raktunk, körbe ültük mindahányan, és alkoholmentes sör mellett beszélgettünk - én főleg a dánokkal, haláli pofák voltak. Persze olyan sört csak a dánok ittak. Német ember ilyet nem tesz. Viszont ha ilyen lenne otthon a falusi turizmus, mi mentenénk Európát, nem fordítva. Ha valaha Flensburg környékén járnak, feltétlen a Godenhof hotelben szálljanak meg. Nem fogják megbánni. Ja, és ne ijedjenek meg, ha a GPS levisz a térképről; a hely pont ezért tökéletes.
Ma megkaptam egy fontos emailt: tudom, hova kell mennem holnap. Persze, eddig is tudtam, de most már azt is tudom, hol fogok aludni holnap Norvégiában. Pont időben, holnap már hiába küldték volna el. Tegnap, amikor elindultam, még nem volt lakásom. Igaz, az még ma sincs: az első éjszaka az egyik helyi szállodában lesz (a kettőből), szerdától nyári bungaló 1-2 hétig, majd utána valami rendes lakás. Maradjunk annyiban, hogy az albérletpiac a norvég falvakban csak a nevében hasonlít a pestire. Sőt, még abban sem, mert ott "Eiendom till leie"-nek hívják. Világos, nem?
A pályán autózva eszembe jutott az utolsó napom a (volt) cégemnél. Egy kedves kolléganővel, aki gyerekáldás okán pénteken volt utoljára (legalábbis amíg mind az 'n' tervezett és nem tervezett gyerkőc (n∈N és n>0) meg nem születik + 2-3 év) együtt rendeztünk egy miniatűr búcsúpartit. Ahogy végignéztem a sok kollégámon (nagyvonalúan meghívtunk kerek 120-at), elgondoltam, mi lesz ezekkel nélkülem... nos, jobb lesz nekik, az biztos. Majd eszembe jutott, hogy napok óta mindegyikük így köszönt rám:
- Te még itt vagy?
De erről legalább tudom, hogy szívből jött. Azért én nem egyet közülük barátomnak nevezhettem, akik, ha akartak volna se fértek volna be a kocsiba, tehát az életemnek ezt a részét valamilyen formában hátra kellett hagynom.
A szűkebb csoportom, ahol dolgoztam, előtte külön búcsúbulit rendezett a tiszteletemre, még pezsgő is volt. Lehet, hogy már ennyire várták, hogy végre megszabaduljanak tőlem? Nagyon meg voltam hatódva. Ráadásul tudták rólam, hogy whisky fanatikus vagyok (=menthetetlen alkoholista), ezért kaptam tőlük egy üveg 22 éves (!) whiskyt, díszdobozban, mindenki aláírásával. Ha ezt tudom, már réges-régen felmondtam volna.
Ha őszinte akarok lenni, egy említésre méltó dolog mégis történt a német autópályán: a következő képet 160-nál lőttem a belső sávban, előzés közben. A csaj teljesen meg volt rémülve, hogy ennyire rámásztam. Megjegyezném, ő volt az első. Nem akire rámásztam, hanem aki ettől megijedt. Azért így mégsem volt eseménytelen a mai nap.
Na, mi a 7 különbség a képen?
Hogy tudtál ennyi hülyeséget leírni.:P:D
VálaszTörlés