Nagy. Nem kicsit. Nagyon.
Nemrégiben meglátogattuk Norvégia legdélibb pontját. Igaz, nem teljes az egyetértés, hogy ez a pont hol is van valójában. Ahogy egyszer már említettem, van róla némi vita, hogy tőlünk keletre pár km-re, vagy inkább nyugatra úgy 60 km-re. A bizonytalanságot az okozza, hogy a hozzánk közelebbi pont valójában egy sziget, így a "szárazföldi Norvégia legdélebbi pontja" címért csak azért szállhat ringbe, mert híd köti össze az Eurázsia nevű nagyobb szigettel.
View Larger Map
Amint látják, a két pont erősen versenyben van a "legdélebbi" címért. Ha ráközelítenek a B pontra, akkor láthatják, hogy az egy szigeten van, amit ez a híd köt össze a szárazfölddel.
Magáról a hídról sem túl rossz a kilátás egyébként.
A sziget nagyon kellemes hely, nagyrészt szép zöld növényzet borítja, és van egy ösvény, ami ráadásul - egy kis trükkel - teljesen körbevezet rajta. Ez egy nagyon kellemes túra, vannak benne erdős részek, dombtetők és sziklás tengerpartok. Ráadásul tényleg nincs messze, mindössze 11 km.
Na persze, tőlünk.
Akkor most lássuk az általánosan elfogadott verzió szerinti legdélebbi pontot. Ez nem más, mint a Lindesnes-i világítótorony, ami meglehetősen messze van Norvégia legészakibb kontinentális pontjától, Nordkapp-tól.
Konkrétan ennyire.
A világítótorony maga egy épületegyüttes, aminek egy része múzeummá van átalakítva, egy épületben mind a mai napig laknak, egy maga a torony és van egy épület, ami egyfajta hotelként funkcionál.
Mivel ez a földnyelv meglehetősen benyúlik a tengerbe, ezért - a szigettel ellentétben - ez már nem olyan kellemes hely. Ami azt illeti, elég kopár vidék, mivel nem védi semmi az erős szelektől. Valójában ez csak a földnyelv utolsó 5-10 km-re igaz, a többi szép zöld, mint mindenhol máshol, de a csücsök... na, ott kapaszkodni kell rendesen a szelesebb napokon.
A múzeum, bármily meglepő is, hasonlít bármelyik múzeumra, kivéve, hogy nem olyan.
Itt inkább az emberekre koncentrálnak, nem pedig a vaskorból előkerült amorf tárgyakra, ami valami nagyon híres ismeretlen baltájának az éle volt. Vagy nem.
Bár be kell vallanom, más múzeumban nem nagyon voltunk még (követ ránk!), úgyhogy lehet, hogy ilyeneket is kiállítanak valahol. Mindesetre itt a világítótoronynál azok az emberek kerültek a középpontban, akik itt éltek, vagy itt haltak meg. Előbbi azokat jelenti, akikre a világítótorony üzemeltetése volt bízva, utóbbi pedig elsősorban az az MS Palatia nevű német hajó utasait, ami alig 10 km-re innen süllyedt el, majd' 1000 orosz hadifogollyal a fedélzetén. Ez volt a 2. világháború legtöbb áldozatot követelő hajókatasztrófája. Az angolok azt hitték, hogy felszerelést szállít és jól lebombázták.
A hajó meg jól elsüllyedt.
Bár be kell vallanom, más múzeumban nem nagyon voltunk még (követ ránk!), úgyhogy lehet, hogy ilyeneket is kiállítanak valahol. Mindesetre itt a világítótoronynál azok az emberek kerültek a középpontban, akik itt éltek, vagy itt haltak meg. Előbbi azokat jelenti, akikre a világítótorony üzemeltetése volt bízva, utóbbi pedig elsősorban az az MS Palatia nevű német hajó utasait, ami alig 10 km-re innen süllyedt el, majd' 1000 orosz hadifogollyal a fedélzetén. Ez volt a 2. világháború legtöbb áldozatot követelő hajókatasztrófája. Az angolok azt hitték, hogy felszerelést szállít és jól lebombázták.
A hajó meg jól elsüllyedt.
A dolgok egyszerűbbé tétele érdekében van egy nyitott WiFi kapcsolat a toronyban, amire okostelefonnal csatlakozva 3 nyelven lehet érdekes történeteket hallgatni a toronyról (nem, a magyar nincs közte), illetve a korábbi felügyelőiről/felügyelőitől. A tárlatvezetésnek ez egy rendkívül hatékony és olcsó módja, ráadásul bárki eldöntheti, hogy mely részek érdeklik, és melyek nem. Én kötelezővé tenném minden múzeumban.
Nem tudom, minek, mert nem járunk, ugye...
A világítótorony egyébként ma is üzemel, persze teljesen automatizált.
És ez így van jól.
