2014. május 27., kedd

Thaiföld 3. - a szárazföld

Tudják mi a különbség Phuket és Thaiföld többi része között?

Nos, ha nem, akkor ráfaragtak, mert nem tőlem fogják megtudni. Sajnos csak egyszer volt alkalmunk a szigetről a kontinens felé elszabadulni, de az legalább emlékezetes volt. Ennélfogva távolról sem merném azt állítani, hogy meg tudnám írni, mi a különbség.
Úgyhogy kénytelenek lesznek beérni az egyszeri benyomásainkkal.

Alapvetően a tájról lényegében és összességében röviden elmondható, hogy a szigettel szemben nem mutat kiugróan magasfokú ökológiai differenciát abban az értelemben, hogy egyszerű vizuális eszközökkel első ránézésre is túl könnyen kimutatható lenne.
Más szóval a fotókon tök ugyanolyannak látszik.

Ez valójában a mi hibánk is: nem a legjobb képeket sikerült itt készíteni. Ellenben megpróbálom szóban visszaadni azt, amit nem lehet. A Phukettől északra található kontinentális Thaiföld alapvetően dombos. Az eddigi képeken nem látszik ugyan túlságosan, de a talaja ugyanaz a Távol-Keletre jellemző vörös agyagszerű szerkezet, mint Phuketen is. Kivéve persze egyes tengerparti részeket, amiket homok, vagy nagyon apróra zúzott kő, illetve korall borít. Ezek a jó helyek: itt lehet jókat fürdeni, meg képeket csinálni a pálmafákkal szegélyezett homokos tengerpartról, kizárólag azért, hogy legyen mit mutogatni a szomszédoknak.
Hadd lássák, hogy miért kellett olyan messzire menni olyan drága pénzen.


Persze az érdekesebb dolgok a talajszint fölött kezdődnek. Phuket rendkívüli mértékben specializálódott a vadászatra, szinte mindki ebből él: konkrétan a turisták pénztárcájának tartalmára vadásznak. Szinte minden a turistákról szól; szerintem egyes helyek jó eséllyel pályáznának az egy négyzetkilométerre eső szuvenírboltok számának Guiness rekordjára.
De mint mondtam, inkább a turisták pénzére pályáznak, mintsem Guiness rekordokra.

A kontinentális részen ezzel szemben egy kicsit mást láttunk. Először is itt a dolgok - főleg a belső részeken - jelentősen olcsóbbak. A tengerpart közeli részen persze itt is hasonló volt a helyzet, de azért nem olyan szembeötlően szemtelenül. Kicsit távolabb a parttól valahogy úgy lehetne jellemezni a helyet, hogy az áthatolhatatlan dzsungelt utak és útmenti ültetvények szabdalják. Az esőerdőket így nemes egyszerűséggel nemzeti parkokká lehetett nyilvánítani, amik így persze egymást érik. Nekünk úgy tűnt, hogy minden parkban van azért valami kiépített nevezetesség: egy vízesés, egy termálforrás, még egy vízesés, díszkakas, ilyesmi. Ehhez hozzácsapnak úgy 100 km2-t és már kész is a nemzeti park. A látványosság közelébe építenek egy kis turistaközpontot: néhány gerenda tart egy tetőszerkezetet, ami alatt általában egy pult, egy TV, hűtő az italoknak, meg valami étterem-féle található.
Nem, nincs túlbonyolítva.




Az utak nem túl szélesek, és vagy lakatlanul vezetnek át az esőerdőn, vagy ültetvények vannak mellettük. A települések tipikusan egyutcásak, vagyis az átmenő főút mentén vannak a házak, esetleg egy-két keresztúttal. Minden egyéb talpalatnyi helyet magának követel a természet, az erősebb jogán.
Ültetvényből mi alapvetően két félét láttunk: gumifa és (kókusz)pálma ültetvényt. A gumifát onnan könnyű felismerni, hogy hatalmas ültetvényeken terem és fel van hasítva a törzse, amiből csorog a cucc egy kis edénykébe. A nyers gumi fehér, a fákon a vágás pedig kb. 20 év alatt ér el nagyjából egy métert. Amikor a sérülésből már nem csorog a lé, pár milliméter széles bemetszést tesznek alá, így a megcsapolt rész évről-évre növekszik. A fiatal gumifákat még könnyebb felismerni: kicsik, és ritkásan vannak ültetve (hogy később is elég fényt kapjanak, amikor megnőnek, és koromsötét van alattuk). Ja, és az első két-három évben ananász bokrokkal vannak teleültetve.
Addig is hajtson hasznot az ültetvény.
Meg két évente ananászt.



A gumival egyébként több a gond, mint az ananásszal. Ugyan mindkettő igénytelen: az esőt és a meleget bőven megkapják. Az ananász bokor két évente egyetlen gyümölcsöt hoz, így szüretelni sem kell gyakran. Pár év alatt megnőnek a gumifák (nem, nem az égig), így túl sötét van alatt bármi másnak. A gumi szépen csorog az edénykébe, a burmai vendégmunkások (igen, itt is létezik ez az intézmény) pedig szinte egy marék rizsért felügyelik az egészet. Aztán méterszer méteres fehér lepedőket csinálnak belőle, amit el lehet adni.
Már aki kibirja a szagát.



A pálma szintén nagyon nyereséges üzlet itt. A pálmaolajból hihetetlen sok mindent készítenek: sütőolajat, kozmetikai terméket, gépolajat, 91-es benzint, miegymást – minőség szerint. Igen, itt a 91-es benzin a menő (meg olcsó). Lehet a kutakon kapni 95-öst, de senki nem vesz olyat.
Minek, mikor drágább, mint a 91-es.

Ha pedig netán kókuszpálmáról van szó, az kész főnyeremény, mert akkor még a kókuszt is el lehet adni, ami újabb csoda-alapanyag: a kókuszlé olyan steril, hogy be lehet adni infúziónak is (háborúban előfordult), emellett a kozmetikai ipar egyik nagyon fontos alapanyaga, hogy a húsából készült reszeléket ne is említsem. Ami egyéként nyersen is nagyon finom: sok helyen csak lecsapják a kókusz tetejét, beledobnak egy szívószálat és ha már benzin alapanyagnak se jó, akkor mehet is a turistáknak…

Ami nekünk nagyon tetszett a kontinensen, hogy az itteni tengerpartok nem olyan felkapottak, így valahogy megmaradtak az eredeti(bb), romantikus állapotukban: nincsenek fizetős napágyak, tele a part kagylókkal, a dagályszint fölött pedig apró fabódék élőzenével és alig-alig lézengő turistákkal.

De tudják mit, inkább nézzenek képeket, az nem olyan fárasztó.






Az alábbi rendőrhajót még a cúnami hozta ki 1-2 km-re a partra, majd dolgavégeztével egyszerűen letette. A thaiok pedig szépen felpolcolták, és egy körbebetonozott placcal egyetemben kinevezték emlékműnek, és mint olyan, turistalátványosságnak is. Bár szerintem a történet inkább szomorú, mint látványosságnak való.


Egyébként ezt már a kényelmes otthoni karosszékemből posztolom, mivel múlt héten hazajöttünk, pár órával a reptér lezárása előtt. Persze ezt csak leszállás után tudtuk meg, hogy milyen közel voltunk ahhoz, hogy egy trópusi országban ragadjunk, ami nyilván rettentően borzasztó lett volna. 

Viszont így a kijárási tilalomról sem tőlem fognak hallani, az egyszer biztos.



2 megjegyzés: