Régen volt a nyár, igaz?
Nem tudom, otthon milyen idő van, karácsony óta nem jártunk arra (és ha minden jól megy, idén karácsonyig nem is fogunk). Itt eddig teljesen tűrhető idő volt, úgyhogy nem is nagyon hiányoztak a nyári képek és az összeállítás utolsó darabja. Ami most érkezik. Illetve már éppen azt olvassák. Tudom, kicsit megkésve (pedig olyan ez a nyár, mintha csak tegnap lett volna), de legalább most nagyon jó okom van rá, ugyanis leesett a hó. Ezen a télen még nem volt ilyen, de most legalább van belőle sok.
Nyugalom, ezeket a képeket csak ijesztésnek tettem be, hátha a ritkán-posztoláson kívül mással is le tudom törni a látogatottságot... Ha nem, hát nem, én megpróbáltam. Amint látják, csendéletnek nem rossz; lapátolni már sokkal kevésbé szórakoztató. Durván három nap alatt leesett majd' egy méter hó. Volt olyan, hogy nap végére az autót lapáttal kellett a munkahelyi parkolóban megkeresni. Először.
Aztán lapáttal kellett kiszabadítani.
Éppen ezért most még egyszer utoljára elővesszük a 16:9-es IFA visszapillantó tükröt, és visszanézünk a nyárra. Tegyenek be valami nyugtató zenét, és nézegessenek képeket.
Utolsó nyáridéző képgaléria, csak itt, csak most és csakhogy vég(r)e.












